Ünnep

2022.10.30. 06:55

Levelekkel lepi meg a lurkókat a Mikulás Tiszaföldváron

Néhány anyuka már tavaly életre hívta a „Mikulás-postát”.

P. Pusztai Nóra

524267884

Forrás: Illusztráció/Shutterstock.com

Bár még egy hónap van a Mikulás érkezéséig, a szülők egy része bőszen készülődik, hogyan lephetné meg gyermekét a nagyszakállú. A nagy csomagnyi cukorka és csokoládé mellé Tiszaföldváron különleges meglepetéssel készülnek. Néhány anyuka már tavaly életre hívta a „Mikulás-postát”.

– Egy magán kezdeményezésről van szó, amihez a művelődési ház helyszínt biztosít. A szülők azt találták ki, hogy gyermekeiket egy Mikulástól kapott levéllel lepik meg – utalt az ötletre.

Az üzenetet maguk a szülők fogalmazzák, gépelik és nyomtatják ki, belecsempészve néhány olyan információt a gyermekről, amit csak a „Mikulás” tudhat, ezzel teszik egyedivé.

– A tavalyihoz képest annyival színesítették, hogy most a városban két ponton, a művelődési házban és Homokon az egyik élelmiszerboltban, helyeztünk ki ládákat, ahová érkeznek az igények. Oda lehet bedobni a megfogalmazott gondolatokat, mellyel a tiszaföldvári szülők meglephetik gyermekeiket – fejtette ki. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában