Jászkunság

2022.10.06. 07:00

Rigók és cinegék is gyűrűt kaptak az esőben

Kötelező viselet volt az esőkabát és a gumicsizma, valamint az esernyő is jó szolgálatot tett azoknak, akik részt vettek az Európai Madármegfigyelő Napok megyei eseményein.

Rimóczi Ágnes

Gyerekeket és felnőtteket egyaránt vonzott a program

Forrás: Beküldött fotó

A harmincadik évfordulóját „ünneplő”  nemzetközi program keretében idén is érdekes eseményekkel várta az érdeklődőket a Magyar Madártani Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Helyi Csoportja.

Az esős, hűvös idő ellenére szép számmal voltak kíváncsiak a szolnoki cukorgyári ülepítőknél tartott madárgyűrűzésre, igaz, úgy tűnt, hogy a madarak is visszahúzódóbbak voltak az esőben, csupán néhány egyedet sikerült „behálózni” és meggyűrűzni. Feketerigók, csilcsalpfüzike, barátka és néhány széncinege lábára került ezúttal gyűrű, mely igen különleges látványt és élményt nyújtott az ott lévő gyerekeknek, de felnőtteknek is.

A programon természetesen megfigyelték a területen lévő madárvilágot, melyhez részletes szakmai információkkal is adtak a szakemberek. Szolnok mellett Kunszentmártonban a Vekeri halastavaknál várták még a természetbarátokat a szakmai program keretében.

Az Európai Madármegfigyelő Napok 1993-ban indult útjára, Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) koordinálja. A madármegfigyelésben bárki részt vehet, önállóan vagy az MME helyi csoportjainak szakemberei által, akik az ország egész területén szerveznek madármegfigyelő túrákat, madárgyűrűzési bemutatókat, vagy akár biciklis túrákat is.

A rendezvény szakmailag és közösségi célok kapcsán is hasznos: a megfigyelések európai szintű információgyűjtést tesznek lehetővé az őszi madárvonulásról, különleges élményt jelent a madarak látványa, illetve a résztvevők betekintést kaphatnak a madármentési folyamatokba.

A kétnapos program játékos verseny az országok között, amelyen az utóbbi években hazánk mindig dobogós helyezést ért el. Idén két kategóriában, így a rendezvényhelyszínek és résztvevők számában is első helyezést értünk el, a harmadikban (látott madarak száma) pedig ötödikek lettünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában