Energiaválság

2022.11.28. 08:15

A művelődési ház épületébe költözne az újfalui hivatal

A kiadások csökkentését remélik attól, ha egy épületben működne a művelődési ház és a hivatal Rákócziújfalun. Az ötlet megszületett, jelenleg a tervek részleteit dolgozzák ki.

P. Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Költözéssel csökkentenék az önkormányzati intézmények fenntartási költségeit a Szolnok környéki településen. Bár szinte lehetetlennek tűnik, de az utolsó tartalékokból próbálják kigazdálkodni a rezsire valót.

– A művelődési ház fűtési rendszere korszerűbb, mint a hivatalé, be lehet állítani azt is, hogy mikor és milyen hőmérsékletre van szükség – hangsúlyozta Varga József polgármester, amikor a racionalizálási döntésekről beszélt lapunknak.

A könnyebb fenntartás érdekében a két intézmény összeolvadna, ehhez viszont átalakítási munkálatok szükségesek.

– Nem lehet, hogy az emberek kultúra nélkül maradjanak, a meglévő tereket tervezzük jobban kihasználni, így a hivatal is a település forgalmasabb pontján lenne elérhető – magyarázta.

A jelenlegi hivatal tetejének felújítására pályázati forrást nyertek, a közeljövőben arra kérnek engedélyt, hogy az összeget az átalakításra használják fel. A következő lépéseket egyelőre még csak tervezik, a költözés részletei még nem körvonalazódtak. A döntéstől spórolást remélnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában