Virágos Magyarország

2022.11.25. 11:29

Nívós elismeréssel büszkélkedhetnek a ceglédiek

Megtisztelő címmel gazdagodott a település a napokban.

Hartai Gergely

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Ceglédnek ítélték oda ugyanis a Virágos Magyarország pályázat miniszterelnöki különdíját – jelentette be a hírt Facebook-oldalán dr. Csáky András polgármester. 

A városvezető közölte: Cegléd főkertészével, Pozsonyi Edinával és munkatársával, Bányai Katalinnal vett részt a díjátadó ünnepségen. 

A különdíjat a rendezvény végén adták át. A méltatásban elhangzott: „az alföldi mezőváros központja szinte összefüggő, kiválóan megtervezett és fenntartott zöldfelületekkel rendelkezik, amely harmonikus keretet ad az épített örökségnek. A nagy díszértékű zöldfelületek magas színvonalon fenntartottak. A város köztisztasága, parkjainak és fasorainak gondozottsága kiemelkedő” – hívta fel a figyelmet a polgármester. 

Dr. Csáky András bejegyzésében köszönetet mondott a kertészeknek, az előző ciklusok képviselőinek és a város lakosságának. 

– Bízom benne, hogy közösen továbbra is tartjuk ezt a színvonalat. Ehhez kérném segítségüket – összegzett a polgármester.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában