Támogatás

2022.11.28. 06:56

Újabb mentőövet kapnak a falusi kisboltok a Jászkunságban

A bér, illetve az energiaválság miatt megnövekedett rezsiköltségek kifizetésére pályázhatnak a tulajdonosok.

Szoljon.hu

Idén bővítette duplájára korábban harminc négyzetméteres tiszatenyői vegyesboltját Lekrinczki István, az üzlettulajdonos tavaly nyert közel húszmillió forintos támogatást a Magyar Falu Programban

Fotós: Mészáros János

Hamarosan ismét támogatásra pályázhatnak a kétezer fő alatti településeken működő kisboltok, ezúttal a bér, illetve az energiaválság miatt megnövekedett rezsiköltségek kifizetésére lehet benyújtani a kérelmeket – ezt Gyopáros Alpár, modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos jelentette be a napokban. Mint mondta, a kormány a nehéz gazdasági helyzet ellenére továbbra is elkötelezett a magyar vidék és a kistelepülések támogatása mellett. A kiírást már nagyon várják a megkérdezett megyei boltvezetők. 

– Természetesen erre is megpróbálunk majd pályázni, hiszen a jelenlegi helyzetben minden forintra szükségünk van – így reagált az újabb támogatási lehetőség hírére Lekrinczki István, akinek tiszatenyői kisboltja a Magyar Falu Program tavalyi pályázatának segítségével bővült, és újult meg nemrég. Erre nagy szükség is volt, hiszen a vegyesbolt óriási forgalmat bonyolít le az ezerhatszáz lelkes településen. 

– Egyelőre a rezsit nagy nehezen még ki tudjuk gazdálkodni, ugyanis éppen a korábbi támogatási kérelem segítségével vásároltunk három új, energiatakarékos hűtőgépet. A régiből egy darab többet fogyasztott, mint a három új együtt. A közel húszmillió forintos elnyert támogatásból egyébként sikerült megdupláznom a bolt alapterületét is, így már kényelmesebben elfér az áru, és a vásárlók is komfortosabban érzik magukat – újságolta. 

Mint azt a tulajdonos elmondta, jelenleg nyolcvan-százezer forintot fizetnek havonta csak a rezsire, ha a pályázat segítségével legalább a költségek felét ki tudnák fizetni, az is nagy segítséget jelentene a már három alkalmazottat foglalkoztató kis üzlet számára.

Minden segítséget megragadna a tulajdonos

Szeleczki Károly két, egyenként körülbelül nyolcvan négyzetméteres élelmiszerboltot üzemeltet Tiszakürtön.

– A helyzetünk elég kilátástalan jelenleg, a megélhetésünk forog kockán. Az árstop és az energiaárak drasztikus emelkedése jelentős terheket ró ránk. A villanyszámla például többszöröse lett a korábbiaknak –mondta a nehézségekről. 

Az üzlet a tartalékait éli fel, a tulajdonosok azon is elgondolkodtak, meddig lehet így folytatni a munkát.

– Hallottunk a Magyar Falu Program pályázatáról, ránk fér minden segítség. Utánanézünk a részleteknek, beszerezzük a szükséges dokumentációt és azt tervezzük, hogy benyújtjuk a pályázatot – tette hozzá.

A részleteket várják Nagykörűn, itt is elkél a segítség

Kíváncsian várják a nagykörűi Pék ABC-ben is a pályázati kiírást, az üzlet tulajdonosa szerint akkor látják majd tisztán saját lehetőségeiket, amikor pontosan lehet tudni, milyen feltételei lesznek a támogatási kérelemnek.

 – Mindig megvárom, míg pont kerül a mondat végére, így akkor kezdek tervezni, amikor hivatalosan is megjelenik a kiírás, és egyértelműek lesznek a feltételek. Természetesen, ha minden előírásnak megfelelünk, mi is pályázunk majd, hiszen nagyon hangsúlyos területeket érinthet a támogatás. Valószínűleg nemcsak én gondolom úgy, hogy a jelenlegi helyzetben nagy segítség lehet a bér- és rezsiköltségre fordítható hozzájárulás – összegezte Vona Zoltán bolttulajdonos.

A pályázatról egyelőre annyit lehet tudni,hogy összesen nyolcmilliárd forintos keretösszeget különített el rá a kormány, az egyszeri, egyösszegű támogatás boltonként akár többmilliós nagyságrendű is lehet. 

Az elnyert összeg működési támogatásra, bérköltségre és rezsiköltségre fordítható.

A konkrét pályázati kiírás várhatóan decemberben jelenik meg a Bethlen Gábor Alapkezelő oldalán. Gyopáros Alpár kormánybiztos szerint az egyszerűsített dokumentumok kitöltéséhez nem szükséges majd szakértő segítségét igénybe venni . 

Harminchét üzlet újult meg a megyében

Tavaly februárban hirdette meg a kormány a falusi kisboltok felújítására, illetve építésére irányuló programját a Magyar Falu Programon keresztül. Az áprilisban megnyílt pályázati lehetőség a kistelepüléseken működő, alapvető fogyasztási cikkeket forgalmazó boltok „megmentését", valamint felújítását és eszközvásárlását támogatta. A pályázatnak köszönhetően több, mint ezernégyszáz kisbolt újult meg ötvenmilliárd forint értékben, és százhúsz olyan település is részt vett a programban, ahol az elmúlt években bezártak az ilyen jellegű vállalkozások. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a pályázat segítségével összesen harminchét kisbolt korszerűsödött vagy bővült a kétezer fő alatti kistelepüléseken. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában