Jászkunság

2022.12.24. 15:25

A kicsik gyógyulása érdekében Szenteste is csendes a kórházi gyermekosztály

Ezen a hétvégén megyénkben is a meghitt ünnepé lesz a főszerep. Cikkünkben annak jártunk utána, miként karácsonyoznak, akik a szeretet ünnepén is ránk vigyáznak, vagy éppen kórházban töltik a szentestét betegként, vagy mint orvos, ápoló.

Hartai Gergely és Molnár-Révész Erika

Betlehemet és karácsonyfát állítottak az aulában, de ökumenikus adventi ünnepséget is tartottak a Hetényi Géza Kórházban, hogy a dolgozók és a betegek számára egy kis ünnepi hangulatot teremtsenek

Fotó: Nagy Balázs

– A készenléti szolgálatot ellátó tűzoltók számára az ünnepnapok is ugyanolyan szolgálati napnak számítanak, mint bármelyik másik az évben. A tűzoltók úgynevezett 24/48 órás rendben teljesítik szolgálatukat, amely azt jelenti, hogy huszonnégy óra szolgálat után negyvennyolc óra pihenőidő következik – tájékoztatta hírportálunkat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

Németh Ádám elmondta, Jász-Nagykun-Szolnok megyében az ünnepi időszakban is több mint száz hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltó vigyázza majd a térség lakóinak biztonságát. 

Természetesen a tűzoltók is igyekeznek laktanyájukat karácsonyfával, különféle dekorációval díszíteni, hogy a szolgálat alatt is ünnepi légkört teremtsenek. Az ünnepnap szolgálatban lévők között hagyomány, hogy közös étkezéseket tartanak, ezzel is tovább erősítve a köztük lévő egységet és csapatszellemet. Sőt, olykor a szolgálati csoportok tagjai ajándékokkal is kedveskednek egymásnak.

– A szolgálati rend sajátságából fakadóan minden tűzoltó szolgálatot teljesít a karácsonyi napok valamelyikén, így az otthoni ünneplés is ehhez igazodik. Akik december 24-én vannak beosztva, jellemzően előző nap díszítik fel a karácsonyfát, költik el a karácsonyi vacsorát és ajándékozzák meg szeretteiket, az ünneplés pedig a szolgálatot követően folytatódhat – tájékoztatott a szóvivő.

A tűzoltók mellett a rendőrök is készenlétben állnak az ünnepek alatt.

András Hunor Lehel, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte: hivatásuk sok pozitívuma mellett magában hordozza azt is, hogy kollégáik az éjszakákat és az ünnepeket családjuktól távol töltik. Ez nemcsak a rendőrnek, hanem a családjának is megterhelő lelkileg.

– Az állományilletékes parancsnokok felelőssége és kötelessége, hogy az irányítása alatt álló munkatársainak gondját viselje. Az év végi ünnepek közeledtével a rendőrségi objektumokban fenyőfát díszítenek, hogy ezzel is valamennyire pótolni tudják a család melegének hiányát – emelte ki a referens.

András Hunor Lehel kiemelte, Szenteste napján Szalay Ferenc szolnoki polgármester és Fürj János alezredes, a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetője személyesen köszönti egy-egy ajándékcsomaggal a szolgálatos állományt. Szitár Ferenc ezredes, rendőrségi főtanácsos, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes pedig szilveszterkor a megyénkből határra vezényelt állományt látogatja meg. 

A Szenteste a kórházakban is különbözik az összes többitől.

– Kaptunk plüssjátékokat, kifestőket, könyveket, különböző társasokat, valamint építőjátékokat. Ezeket karácsonyra átadtuk a bent fekvő gyereknek – mondta dr. Retkes Tamás, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet Gyermek-és Csecsemőosztályának főorvosa arról a példaértékű összefogásról, melynek segítségével ajándékkal lephették meg az osztályon lábadozó kis betegeket. A legtöbben most valamilyen vírusfertőzéssel kerültek be, légúti, hasi panaszokkal. 

– Állítottunk karácsonyfát, és díszítettünk is, de külön, szervezett műsort nem tartunk, hiszen beteg gyermekekről van szó. Nekünk az a célunk, feladatunk, és azzal segítjük ezeket a gyerekeket és a szülőket leginkább karácsonykor is, ha minél hamarabb olyan állapotba hozzuk a kicsit, hogy otthon tudja tölteni az ünnepeket – hangsúlyozta a főorvos. 

– Bár kórházunkban az év minden napján, huszonnégy órán keresztül zajlik a munka, az év végi ünnepek idején azért mi is elcsendesülünk egy kicsit – ezt már Kelemen Éva, a Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet ápolási igazgatója osztotta meg hírportálunkkal. 

– Mostanra karácsonyi díszbe öltözött az intézet. A kórház egyik legforgalmasabb pontján már december elején felállítottuk hagyományos betlehemünket, karácsonyfánkat, és adventi koszorúnkat. Az elmúlt éveknek megfelelően idén is a Váci Egyházmegye lelkigondozói tartottak ökumenikus adventi ünnepséget. Emellett az egyes osztályokon dolgozók többnyire maguk is állítanak karácsonyfákat, feldíszítik a társalgókat, hogy a betegek is részesüljenek a karácsonyi hangulatból. Ebben az időszakban különösen figyelünk a családosokra az ügyeletek összeállításakor. Törekszünk rá, hogy mindenkinek jusson ideje a szerettei körében való ünneplésre is, annak ellenére, hogy a részlegek túlnyomó többségében ilyenkor is ugyanolyan munka zajlik, mint az év többi részében – tájékoztatott az ápolási igazgató. 

Hozzátette, ugyan a kórházi diéta ilyenkor is érvényes, a dietetikusok a menü összeállításával is próbálják kicsit becsempészni az ünnepet a kórtermekbe. Emellett az elmúlt hetekben érkezett adományokból – gyümölcs, édesség – is juttatnak mind a dolgozóknak, mind a pácienseknek. 

Jász-Nagykun Szolnok megyében minden mentőállomáson állítanak Bajtársaink karácsonyfát, hogy az ünnepek a lehetőségekhez képest családias hangulatban teljenek, tudtuk meg Csép Vivien Dorkától, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársától.

–  Az előző évek tapasztalatai alapján azt mondhatjuk, csendesen szokott eltelni a karácsony, idén is erre számítunk – tette még hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában