Verseny

2022.12.08. 19:51

A zenepedagógus emlékére énekeltek a nagykörűi diákok

A megbecsült pedagógus fontos munkát végzett a település iskolájában, több mint ötven évig tanította zenélni, énekelni a diákokat.

Rimóczi Ágnes

Forrás: Beküldött fotó

A Petrovay György katolikus általános iskolában már hagyomány, hogy minden évben népdaléneklő versenyt rendeznek. Ez immár tisztelgés is a megméretés megálmodója, a tavaly elhunyt, köztiszteletben álló pedagógus előtt. A népdaléneklő programot Surányi István Emlékversenyként szervezik meg. Így történt ez a közelmúltban is, amikor az iskola hatvannégy diákja mutatta meg tehetségét és felkészültségét. Egy citeraszóló nyitotta meg a művelődési házban megrendezett versenyt, majd kicsik és nagyok két-két választott népdallal álltak a zsűri elé. – Nagy örömünkre a zsűri soraiban köszönhettük a tanár úr feleségét is – emelte ki Nagyné Baráth Ágnes intézményvezető.

A versenyzők színvonalas bemutatói után a szünetben népzenei totó kitöltésével kerültek közelebb a gyermekek a népzenéhez. Volt közös éneklés, majd Windeizen Éva népzeneoktató és lánya előadásában olyan népénekeket hallgathattak a résztvevők, melyekben felbukkant a magyar népdalokra nem széles körben jellemző többszólamúság is. A zsűri arany, ezüst és bronz minősítéseket adott ki, s különdíjjal jutalmazta a legkiválóbbakat. A jutalmakat a művelődési ház, az önkormányzat és az általános iskola biztosította.

A verseny különös jelentőségű mindenki számára, hiszen ezzel Surányi Istvánra emlékeznek. A megbecsült pedagógus nagyon fontos munkát végzett a település iskolájában, több mint ötven évig tanította zenélni, énekelni a diákokat, több generáció került ki a kezei közül. Énekkart, kórust vezetett, több hangszeren kiválóan játszott, számos rendezvényen adott hangszeres kíséretet az éneklő gyermekeknek, ő volt a község zenei életének mozgatórugója.

– Méltóképpen szerettük volna megemlékezni róla, hálánkat és tiszteletünket kifejezni ezért az elkötelezett munkáért. A tanár úr indította útjára a népdal éneklő versenyt, amellyel a népdalok népszerűsítése mellett az éneklés szeretetére nevelte a tanulókat. Az iskolánk ezt a szellemiséget meg akarja őrizni és tovább akarja vinni, ezért szervezzük meg azóta is minden évben ez a megmérettetés – hangsúlyozta végül az intézményvezető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában