2023.02.16. 17:20
A hangos viták és a nagy csendek után még szorosabban fogják egymás kezét
Dezső Dóra és Szűcs Miklós, Kunszentmárton emblematikus házaspárja a kilencvenes évek elején telepedett le a tiszazugi városban. Bimbózó kapcsolatuk negyven évvel ezelőtt a főiskolán kezdődött. Szerelmük idővel komoly hullámyvölgyeket is átélt, de kikezdhetetlen maradt.
Bár Dezső Dóra és Szűcs Miklós kulturális műsorai viharokban születnek, mire színpadra lépnek, addigra béke járja át őket
Fotó: Beküldött fotó
Szűcs Miklós és Dezső Dóra több mint harminc éve telepedett le a tiszazugi városban. Miklós hangja és Dóra szavalatai mára szinte egyetlen kulturális műsorból sem maradhatnak ki. Előadásaikból harmónia sugárzik, pedig szerelmük negyven évét az örömök mellett számos nehézség is tarkította.
Volt egy fiú a főiskolán, aki végig szolmizálta a kedvenc tanárom irodalom előadásait. Már akkor feltűnt. Más volt, mint a többi, kilógott a sorból
– emlékezett vissza első találkozásaik egyikére Dóra.
– De nekem ez tetszett. Negyven éve tetszik. Még akkor is, ha a kettőnk élethez igazodásában lévő különbség időnként komoly hullámvölgyeket eredményez. Eddig minden mélyrepülésből újra tudtuk kezdeni. Talán ez ad biztos alapot hat gyermekünknek is – fogalmazott.
Persze Miklós némiképp máshogy emlékszik a negyven évvel ezelőtti történtekre.
Összemosolyogtunk. Én mosolyogtam mindenkire, mint kutya a pékségben, de nem mindenki mosolygott vissza. Dóra mosolya világított a főiskola kínálatában. Valószínűleg azért engedtem a szülői kényszernek a továbbtanulásban, hogy ez az eleve elrendelt kapcsolat megszülethessen
– utalt megismerkedésükre.
Az évek alatt együtt formálódtak, összecsiszolódtak, nevelgették gyermekeiket. Az utóbbi időszakban a művészetben is elválaszthatatlanná váltak, a kulturális műsorokra sorra együtt készülnek. Az Egy embör mög egy asszony című előadássorozatuk a térségben is igen kedveltté vált.
– Miklós mindig is zenélt, része volt a mindennapjainak. Engem viszont a színpadtól, a versektől elvitt a munka és a gyereknevelés. Pár éve azonban úgy éreztem, ha még valaha bármit akarok kezdeni a bennem szunnyadó vággyal, akkor nincs mire várni. Ráadásul zenészért sem kell a szomszédba mennem – utalt a kezdeti lelkesedésre Dóra.
A műsorok ötletei is jórészt az ő fejéből pattannak ki.
Az előadás általában az én önmegvalósításom. Engem izgat egy-egy téma, ötlet, míg Miklós ehelyett inkább csendben méhészkedne, kertészkedne. Minden műsor viharban születik, nem lehet megúszni. Néha kiabálásig fajul a vita, máskor túlzottan nagy a csend
– mesélte őszintén az alkotás folyamatáról.
– De ha átlendülünk a holtponton, olyan dolgok születnek, amik boldogságot okoznak nekünk. Ha a közönségnek is, akkor már dupla az öröm. Minden előadás után rájövünk, hogy ez ajándék számunkra. Hisz úgy kell figyelnünk egymásra, ahogyan a hétköznapi őrületben ritkán van lehetőségünk. S a közönség elé mindig békességben lépünk ki! – tette hozzá.
– Dóra azt mondja, hogy műsor kell, mert fellépés van, s még szép, hogy új műsort csinálunk. S én morogva bár, de törve nem, nekifogok. Minden alkalommal rácsodálkozom, hogy a magyar hagyomány kincsben minden témára van viszontrezdülés – vette át a szót Miklós.
A színpadra lépésre a viharok elcsendesülnek, sugárzik róluk a nyugalom.
– Vannak kegyelmi pillanataink, amikor a normális élet jelszavával nem gázolunk át a másik mindennapjain. Az alapgondolatmeneteink, ha nem is mindig fedik egymást, de legalább párhuzamosan haladnak. Nincs kételkedés egymás szavában. Mivel mindketten nagy csavargók vagyunk, teljes bizalommal óriási szabadságot biztosítunk egymásnak – foglalta össze házasságuk sava-borsát Dóra.
– Lehet, hogy az harmónia, ha évtizedek után is több a szeretet bennünk egymás iránt, mint a parázs viták közben felizzó ellenszenv? – tette fel e gondolatébresztő kérdést végszóként Dóra.
Szárnyakat kapnak egymástól
A kunszentmártoni házaspár hat gyermeke közül a legidősebb harmincöt, míg a legfiatalabb tizenöt éves, néhány gondolatot ők is megfogalmaztak szüleikről. Máté szerint a becsület, Borbála szerint a bolondosság, míg Luca szerint a művészet szóval leginkább kifejezhető szüleik élete.
– Olyanok, mint egy ház narancssárgán világító két ablaka az éjszakában – vélekedik a harminckét éves Miklós.
A két évvel idősebb Eszter úgy gondolja, hogy amikor szülei együtt nevetnek, vagy táncolnak, akkor azt érzi, van élethosszig tartó házasság.
A legidősebb gyermek, Janka szerint édesapja furcsaságoktól poros mezítlába fél méterrel a föld fölött jár, miközben édesanyja szilárdan dagasztja a földet az utolsó agyagos rögből is terményt nevelve.
– Közben fogják egymás kezét hol szorosabban, hol egymásba vájva, hol simogatva. Úgy tűnhet, ez alá-fölé rendeltségi viszony. Dehogy. Anya apa horgonya, ő pedig a szárnyai – festette le szüleiről a sokatmondó képet Janka.
