Tájékoztatás

2023.02.28. 12:30

Délután öt óráig tart nyitva a szolnoki Damjanich János Múzeum

Vincze Rita a Szolnoki Galéria újranyitásáról is beszélt.

P. Pusztai Nóra

Vincze Rita, a Szolnoki Damjanich János Múzeum Közönségkapcsolatok osztályának vezetője tartott sajtótájékoztatót

Fotó: P. Pusztai Nóra

Már készülnek a megszokott nyitvatartásra a Damjanich János Múzeum munkatársai.

– November végétől korlátozott nyitvatartás mellett, de várhattuk a látogatókat. Próbáltuk a lehetőségekhez mérten programokkal színesíteni a téli időszakot. A rendezvények időpontjáról közönségszavazást hirdettünk – mondta az intézményben tartott keddi sajtótájékoztatón Vincze Rita, a közönségkapcsolatok osztály vezetője.

A csütörtök délutáni eseményeket szombat egy órára tették át.

– A Menjünk egyre programunk nem várt sikert aratott, egy decemberi alkalommal több mint hetven látogatót fogadtunk – emelte ki. Hozzátette: a képzőművészeti tárlatok esetében is népszerűnek bizonyult ez az időpont.

Március 21-től visszatérnek a korábbi nyitvatartásra, keddtől vasárnapig reggel kilenc és délután öt óra között várják az érdeklődőket. A Szolnoki Galériát novemberben kénytelenek voltak bezárni, a kiállítótér egy nagyszabású Zádor István kiállítással, április 15-én nyitja újra kapuit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában