Fejlesztés

2023.02.26. 21:00

Felújítják az óvodákat Tiszaföldváron, hogy többet ne kelljen bezárni

Több egyeztető tárgyalás előzte meg a testületi ülést, ahol közös nevezőre jutottak a tiszaföldvári képviselők.

P. Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Elfogadta a költségvetést a tiszaföldvári képviselő-testület. Cseuz Zsolt önkormányzati képviselőtől megtudtuk, 15 millió forintból tartalékot képeztek, további 15 millió forintot fejlesztésekre fordítanak.

Ősszel három tagóvodát be kellett zárnunk, fontos, hogy még egyszer ilyenre ne legyen szükség, így az épületek villamoshálózatát bővítjük és klímát is szerelünk fel ötmillió forintból

 – emelte ki legjelentősebbként. 

A Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság működésének támogatására ötmillió forintot különítettek el, a sportegyesületnek hárommillió forintot szavaztak meg.  A strandon a zuhanykabint cserélik, az önkormányzati intézményekben a szükséges kisebb eszközök beszerzésére is költhetnek.

– Hamarosan a nyertes pályázatok megvalósításába is belekezdünk, ilyen egyebek mellett a főút mentén a fa kivágása vagy az óvodák szigetelése – mondta. 

Hozzátette: a költségvetés egyhangú elfogadását több egyeztető tárgyalás előzte meg, ahol a testület többsége közös nevezőre jutott.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában