Szent Imre-kápolna

2023.02.11. 06:55

Hamarosan megszépül Bagimajor gyöngyszeme

Nemsokára régi fényében pompázhat Kengyel egyik ikonikus épülete, a bagimajori Szent Imre-kápolna. Az 1800-as évek második felében épített műemlék új vakolatot, lábazatot, lépcsőt és járdát kapott, már csak a festés és a tetőfelújítási munkák vannak hátra.

M. R. E.

Csaknem elkészült Szent Imre-kápolna külső felújítása, már csak a fal festése, a tető lemezborításának javítása és a stukkók renoválása van hátra – mutatta a helyszínen Gál József, Kengyel polgármestere

Fotó: Mészáros János

Évtizedekig csak pusztult az Esztergomi Bazilika mintájára megépített Szent Imre-kápolna Bagimajorban, pedig még leromlott állapotában is páratlan látványt nyújtott a dombon magasodó műemlék. A katolikus egyház helyi képviselője, valamint a kengyeli önkormányzat évekig küzdött azért, hogy ne legyen végleg az enyészeté a különleges szakrális épület. Csakhogy utóbbi, vagyis a helyhatóság gyakorlatilag tehetetlen volt, hiszen a kápolna egyházi tulajdonban áll. Az épület környezetét azonban évek óta folyamatosan gondozzák és szépítik a közfoglalkoztatottak, virágokat, levendulát ültettek a kápolna köré.

Megújult a külső vakolat, a lépcső, és a csapadékvízelvezető rendszer, a lábazatot pedig meg kellett erősíteni – mutatta a helyszínen az eddig elvégzett munkálatokat Gál József, Kengyel polgármestere. A közelmúltban ugyanis elkezdődhetett végre a műemlék felújítása, melyhez részben a Bethlen Gábor Alap tizenötmillió forintos pályázata biztosította az anyagi fedezetet.

– A tető lemezborítását kijavítják, néhány részét teljesen cserélik, a tönkrement stukkókat rekonstruálják, és hátra van még a festés is, az épület a korábbi, sárga színét kapja majd vissza. A későbbiekben a támfalat is meg kellene erősíteni, ehhez ki kellett kérnünk egy statikus véleményét. A kripta kovácsoltvas ajtaját is jó lenne majd kicserélni – mondta a jövőre nézve a településvezető. 

Mint azt a felújításhoz szükséges támogatási kérelmet benyújtó Lengyel István esperes korábban elmondta, az épület szerkezete az egykori igényes kivitelezésnek köszönhetően statikailag még mindig megfelelő, ezt a hivatalos faldiagnosztikai vizsgálatok is megerősítették. Néhány éve új tetőt kapott a szentély és a hajó, később a három kistornyot rézborítással is ellátták, továbbá kicserélték az ablakokat. A felújítást akkor a település egykori földbirtokosainak, a Baghy család leszármazottainak adományaiból sikerült megvalósítani.

Az épület alatt ugyanis kripta van, legutóbb, 2018 szeptemberében temették újra itt Kengyel utolsó földbirtokosának, Baghy Gyulának Cibakházán megtalált földi maradványait. Baghy Gyulával együtt legalább tizenöt családtag és leszármazott, többek között az egykori albán királyné Apponyi Géraldine nővérének, Virginiának földi maradványait őrzi a Szent Imre-kápolna.

Azt, hogy a további külső, illetve a belső felújítási munkálatokra mikor kerülhet sor, egyelőre nem lehet tudni. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában