Galériával

2023.03.07. 19:19

Panda és Simi segíti a gyermekek fejlődését Tiszabőn

Amellett, hogy megtanulnak bánni az állatokkal, a lelki- és mozgásfejlődésükben is segíti a tiszabői általános iskola harmadik osztályos tanulóit az AURA Segítő Kutyaalapítvány munkatársa, Vámos Zoltán, és két border collie-ja, Panda és Simi.

Molnár-Révész Erika

Panda és Simi, a két terápiás kutya amellett, hogy boldog perceket szereznek a tiszabői általános iskola tanulóinak, a gyermekek fejlődésében is sokat segítenek

Forrás: Beküldött fotó

Minden alkalommal nagyon várják már a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tiszabői Általános Iskola tanulói Pandát és Simit, akik kiképzőjükkel, Vámos Zoltánnal kedden és csütörtökön tartanak terápiás fejlesztő foglalkozásokat a harmadik osztályosoknak. 

– Az első alkalmak során az ismerkedés, barátkozás és a szabályok átbeszélését követően a kutya gondozásáról, szükségleteiről beszélgettek, majd a látás-, hallás-, és mozgássérültek, illetve krónikus betegek esetében a segítő kutya feladatait szemléltette a kiképző. Mindkét osztályban volt olyan gyermek, aki fél a kutyáktól, ennek a feloldásán is dolgoztak – mondta Tasi Krisztina, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét Pontjának helyi vezetője. Hozzátette, emellett a kutyás terápia a mozgásfejlődésben is segíti a gyerekeket.

Abban bízunk, hogy a foglalkozások hatnak majd a gyermekek szociális képességeire, önbizalmuk növekedésére, önértékelésük változására

–hangsúlyozta a programvezető. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában