2023.04.19. 17:00
Bölcsődei dolgozókat díjaztak kiemelkedő munkájukért Szolnokon
A bölcsődei dolgozók tiszteletére rendezett ünnepséget a szolnoki önkormányzat. A bölcsődék napja alkalmából megtartott tegnapi eseményen átadták a „Szolnoki Bölcsődék Szolgálatáért” emlékérmeket.
Immár tizenegyedik alkalommal adták át az emlékérmeket
Fotó: Nagy Balázs
A szolnoki bölcsődei rendszer jól működik, megfelelőek az alapok.
Mindezeket a pilléreket dr. Koncz József főorvos tette le, aki fáradhatatlan munkásságával állt a bölcsődék szolgálatában. A szolnoki bölcsődei rendszer „atyjára”, a rendíthetetlen alapok építőjének neve többször is elhangzott a szerdai ünnepségen. Nem véletlenül. Ahogy Fejér Andor köszöntőjében kiemelte: a bölcsődei ellátásban dolgozóknak olyan tanítójuk volt, akire büszkék lehetnek. – De magukra is büszkék lehetnek, hiszen olyan munkát végeznek, amely a jövő szempontjából elengedhetetlen. A szeretet ebben a szakmában igazán fontos – emelte ki az alpolgármester.
Önöket nézve, munkájukat látva elmondhatom, hogy van remény. Ráadásul a feltételeket is igyekszünk megteremteni. A hét bölcsődéből három megújult, egy folyamatban van. A tervek szerint pedig elindul egy olyan fejlesztés, ami a sajátos nevelési igényű gyerekek nevelésében kap majd szerepet. Ez fontos feladata az önkormányzatnak, ezen dolgozunk
– emelte ki végül.
Péntek Ágnes, az Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatóság igazgatója is elismeréssel szólt kollégáiról. Mint mondta: a bölcsődei dolgozóknak ez nemcsak munka, hanem szellemiség, elhivatottság.
Közös ügyet szolgálunk. Köszönöm, hogy munkátokkal továbbadjátok intézményünk jó hírét. Jár a köszönet és öröm, hogy ez a nap rólunk szól
– emelte ki az igazgató.
A rendezvényen átadták a „Szolnoki Bölcsődék Szolgálatáért” emlékérmeket, immár tizenegyedik alkalommal. A díjat idén Katonáné Kiss Ibolya a Borsószem bölcsőde kisgyermeknevelője, valamint Sáriné Vincze Julianna a Borsószem bölcsőde bölcsődei dajkája vehette át.
Igazgatói dicsérő okleveleket adtak át azoknak, akik elkötelezetten végzik munkájukat a mindennapokban a bölcsődés korú gyerekekért és családjaikért. Oklevelet vehetett át Aranyosné Szabó Ágnes, a Móra Ferenc úti Tavirózsa bölcsőde vezetője, Polyák Mihályné, a Jósika úti, Somvirág Bölcsőde vezetője, Kissné Törőcsik Erika szaktanácsadó és Szerencsés- Aranyos Natália, élelmezésvezetője.
Bölcsődei dolgozókat díjaztak Szolnokon
Fotók: Nagy BalázsSzintén oklevelet kapott Vígh Zoltánné, az Aranyi Sándor úti Borsószem bölcsőde kisgyermeknevelője, Földesi Istvánné kisgyermeknevelő, Mihályi Istvánné, Ökrösné Nagyhajú Nóra, Gárdai- Tímár Szabina, Imre Andrea pénzügyi munkatárs, Máté Piroska diétás szakács, Pálóczi Gyuláné és Szeker Zoltán.
A Magyar Bölcsődék Egyesülete által alapított Akócsi Ágnes életműdíj egyik díjazottja 2023. évben Orosz Sándorné az Almáskert Bölcsőde bölcsődevezetője lett.