Dr. Bartha Júlia most a török kultúrával foglalkozó tanulmányait rendezi kötetbe

– Az indoklás szerint munkásságának mely részét ismerték el az érdemkereszttel? 

– Jász-Nagykun-Szolnok vár­megye történelmi örökségének megőrzéséért, a Nagykunság néprajzi és történeti értékeinek kutatásáért, valamint a magyar–török kulturális és tudományos kapcsolatok építését szolgáló munkám elismeréseként adományozta a köztársasági elnök asszony. 

– Azt a vonalat, amit én képviselek, kevesen követik, mert az összehasonlító néprajzhoz a nyelvismeret mellett jól kell ismerni a hazai és a külföldi szakirodalmat és terepet is. Nem csak íróasztalnál kell dolgozni, mert e nélkül nincs egyedi eredmény. Rendszeresen járok gyűjteni, főleg Anatóliába. Persze az íróasztal melletti munka is fontos, közel 180 tételes a válogatott bibliográfiám és 17 kötetem jelent meg eddig, ebből öt monográfia, a többi tanulmánykötet. 

– Hogyan fogadta a hírt, amikor értesítették a kitüntetésről? 

– Meglepetéssel és boldogsággal, mert azt jelenti, hogy távolabbról is látszik az eredmény. Igaz a keleti bölcs, Konfuciusz mondása: „Válassz olyan hivatást, amit szeretsz, és soha többé nem kell dolgoznod…” Én jól választottam. Minden napra van valami jó gondolat, amiért érdemes gép mellé ülni. 

– Ön Karcagon él és dolgozik, ami kitüntetett helye a magyar Kelet-kutatásnak. Mekkora ösztönzést és felelősséget jelent a nagy elődök nyomdokain járni? 

– Igen, gyakran mondom is, hogy Karcag a Kelet-kutatás huszadik századi bölcsője. Németh Gyula, Györffy István, Gaál László, Mándoky Kongur István városa. Ez a tény valóban nemzetközi hírűvé tette Nyugaton és Keleten a várost, hiszen minden nemzetközi konferencián elhangzik a neve. Ez adott ösztönzést, amikor ifjú muzeológusként kutatási irányt választottam. 

– Önt személy szerint mi ösztönözte arra, hogy szintén a Kelet-­kutatást válassza hivatásául? 

– A kunok, a Nagykunság és a fent említett nagy elődök mellett Mándoky Kongur István és Körmendi Lajos kollegiális barátsága, akiktől sok ösztönzést kaptam. Később Dávid Géza és Kakuk Zsuzsa, Ujváry Zoltán professzorok biztattak, és ott volt a „Debreceni Iskola”, a Kossuth Lajos Tudományegyetem szelleme. Elkényeztetett az egyetem, négy könyvem jelent meg ottani kiadásban. Csodálatos évek voltak! 

– Az örömteli eseménnyel szinte egy időben jelent meg legújabb, Gősi Vali költő-műfordítóval közös könyve. Hányadik kötete a mostani munka, s melyik áll közülük legközelebb a szívéhez?

– Az Ezüsthíd – Betekintés a modern török lírai költészetbe című válogatás a 20. század elejétől ad áttekintést a modern török irodalomról. Érdekes, izgalmas feladat volt, ami a pandémia idején teljesedett ki. Ez a sorban a 17., de nem önálló kötet, hanem Gősi Valival közös munka. Gősi Vali bravúrosan szép műfordítását élvezet olvasni. Sohasem gondoltam, hogy verseket fogok fordítani, de így jött ki a lépés. A verseket én válogattam, a török filo­lógiai fordítás is az én munkám, de a verset a költő teszi ragyogóvá. Szép munka volt, és folytatjuk. 

– Egy rangos elismerés mérföldkő a tudományos pályán. Milyen tervekkel készül munkája továbbvitelére? 

– Azt gondolom, hogy amit a Nagykunság néprajzáról írhattam, azt a keleti örökség számbavételével összefoglaltam. Életem összegző szakaszában vagyok, most a török kultúrával foglalkozó tanulmányaimat rendezem kötetbe. Idén egy jelenik meg Kelet kapuja címmel. A továbbiakban inkább a török vonalat fogom erősíteni a munkáimban, nagyon érdekel a népművészet, a vándormotívumok, az Altajtól a Dunatájig… Talán ebből is születik egy nagyobb összefoglaló munka.