Szolnok

2023.06.21. 07:00

Lekötik a nyáron a déli városrész gyerekeit

Idén először nyári napközis táborral is várja a déli városrészben élő gyerekeket az Újvárosi Fejlesztési Iroda (ÚFI). Az iroda munkatársai rendszeresen felmérik a lakossági igényeket és azok alapján állítják össze a programokat. A tábor a héten kezdődött.

Kovács Berta

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

– Mivel ilyen jellegű programra nagy igény mutatkozott, úgy döntöttünk, ez évben elindítjuk a nyári napközis foglalkozásokat, melyek mindhárom hónapban, heti három napon át biztosítanak tartalmas időtöltést a déli városrészben élő gyerekeknek. A foglalkozások Kissné Pásztor Mária vezeti, aki egyébként az ifjúsági és rekreációs klubot is irányítja – számolt be róla dr. Molnár Beáta, a ÚFI-t üzemeltető a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat elnöke.

– Összetett és tartalmas programokkal készülünk. Azt azért tudni kell, hogy ezek a gyerekek egy leszakadó városrészben laknak, sok gyermek még a belvárosban sem járt, nem hogy Szolnokon kívül. Ezért arra törekedtünk, hogy olyan elfoglaltságokat válogassunk össze nekik, ami kulturálisan és pedagógiailag is fejleszti őket, egyben élményt is nyújt számukra. Így nyári strandfürdőzés, színházi program, lovaglás, állatkerti látogatás is szerepel a repertoárban, amiért nem kell nekik fizetni. Tartunk nekik kreatív programokat, mert azokat nagyon szeretik a gyerekek. De nagyon kedvelik a zenélést és a táncot is. Az első hét pedig a gasztronómiáról szól, amikor is nem csak a hazai hagyományos ételekkel ismerkedhetnek, de a világba is kitekinthetnek nemcsak kisfilmek, hanem bemutató főzések kapcsán is. Ebben társszervezeteink is segítenek, szakemberek tartják a foglalkozásokat. Az pedig külön előny, hogy egy ilyen programba a családokat is be tudjuk vonni, így minőségi időt tölthetnek a szülők is gyermekeik társaságában, kiszakadva kicsit a hétköznapokból – mondta dr. Molnár Beáta, hozzátéve, hogy az ifjúsági klubban is rengeteg gyerek megfordul, az egész városrészből, így a napköziben is nagy létszámmal számolnak.

A héten induló tábor első napján, hétfőn a különböző világrészek gyümölcseivel, zöldségeivel ismerkedtek a gyerekek, kóstolóval, vetélkedővel. Kedden a klubos szülők meghívásával közös főzéssel a roma kultúra ízeit idézik fel. Szerdán pedig a roma kultúra és a generációk kapcsolatáról kezdeményeznek beszélgetést Mága Erika, Vincze Lajos és a Napsugár Nyugdíjas Klub meghívásával.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában