Galériával

2023.06.07. 17:00

Új, négycsoportos bölcsőde épül Karcagon

Bölcsőde épül Karcagon. A több mint 700 milliós beruházás alapkőletétele szerdán volt a Vasút utca 69. alatt, a korábbi lebontott bölcsőde helyén. Az ünnepi műsorban közreműködtek egy mesével a Madarász Imre Egyesített Óvoda Kuthen utcai óvodásai, tárogatón Plósz Csilla, a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője és tanítványa, Sebők Lajos.

Daróczi Erzsébet

Fotó: Daróczi Erzsébet

– Ha egy kis bimbó mindent megkap, ami a növekedéséhez szükséges, virággá fejlődik. Elegendő szeretet, támogatás, táplálék és oktatás mellett a mi gyerekeink is virágozni fognak – kezdte beszédét Szepesi Tibor polgármester, majd így folytatta: minden város és közösség életében nagy ünnep az, ha egy bölcsőde, óvoda vagy iskola elkészül. 

– Karcag város önkormányzata bízik abban, hogy a fiatalok megtalálják településünkön a boldogulásukat, mert hiszünk a közösségben, hiszünk gyökereinkben, amelyet szeretnénk továbbadni gyermekeink számára is – sorolta a városvezető, majd elmondta, hogy a 4 csoportos bölcsőde építés a magyar kormány  672 millió forintos, 95 %-os vissza nem térítendő támogatásából és 35 millió forint önerőből valósul meg.

Szerződéskötés és munkaterület átadás ebben a hónapban megtörténik, s várhatóan 2024 márciusában az építkezés befejeződik, így a következő 2024/25-ös bölcsődei nevelési évet már az új bölcsődében kezdhetik a gyermekek.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára örömét fejezte ki, hogy itt lehet Karcagon az alapkőletételen.

– A hazai családbarát ország eszméjét Európában egyedülálló intézkedések fémjelzik, amelyeket szeretnénk megóvni és továbbfejleszteni – sorolta az államtitkár, aki szólt arról is, hogy Magyarországon a bölcsődei ellátás fejlesztésére 2014 óta több mint 200 milliárd forintot fordítottak, így a férőhelyek száma több mint 90 százalékkal emelkedett.

A bölcsődei ellátást nyújtó települések száma megháromszorozódott és már négyszer több intézmény működik országosan, mint korábban. A szolgáltatások bővítése mellett a szakág dolgozóira is gondoltak, 2010-hez képest 2023-ra átlagosan háromszorosra emelték – vázolta az intézkedéseket az államtitkár, aki szerint a mai nap induló újabb fejlesztés Karcagon egyszerre fontos a település, a környéken élők és az ország szempontjából is.

F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő szerint ma leteszünk egy új bölcsődei alapkövet, egy stabil alapra.

– Hiszen büszkén mondhatjuk azt, hogy Karcag városa egy stabil alap. Évszázadok óta magukról gondoskodni tudó emberek szorgalmával, kitartásával épült ez a város. Tehát az alap stabil, amire lehetett építkezni a múltban és lehet építkezni a jövőben is. Letesszük ezt az alapkövet, amely sokat mutat a város jövőjéről, hiszen aki bölcsődét épít, az a jövőre gondol. Karcag városa és a magyar kormány is hosszú távra gondolkozik, a gyermekek oktatása és a jóléte az első számú cél.

Tudjuk, hogy a család legnagyobb kincse és értéke a gyermek, s nem mindegy, hogy hova visszük, kire bízzuk, milyen környezetet tudunk számukra biztosítani. Az elmúlt évtizedekben olyan környezetet biztosítottunk, amely kicsit jellemezte az országot is.

– Kitűnő pedagógusok, bölcsődei dajkák, gondozók, nevelők, de hát kifogásolható épületek voltak. Az új bölcsőde, ami itt fog megépülni a mai kor igényeinek megfelelő lesz, az a szeretet, gondoskodás, ami a régi bölcsődében volt ugyanúgy meg fog maradni az új falak között is – mondta a politikus, majd alapkőletétel következett.

Szepesi Tibor polgármester, Hornung Ágnes államtitkár, Gerencsér Vilmos projektigazgató, Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Közgyűlés elnöke, F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő helyezte el az alapkövet. A kapszulába bekerült a bölcsőde tervdokumentációja, a használatban lévő fémpénzek, bölcsődés gyermekek rajzai, a helyi újság egy száma és Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművész Karcag város címerével ellátott emlékplakettje és a beszédek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában