2023.07.22. 20:31
A tanyavilág ezernyi csodáját őrzi szívében a kuncsorbai nyugdíjas hölgy
A tanyasi emberek boldog emberek. Ma is ezt vallja a kuncsorbai Csatári Ferencné, úgy, hogy már hosszú évek óta faluban él. Manyika néni gyerekkora tanyasi emlékeit húsz esztendővel ezelőtt papírra vetette.
Manyika néni a régi pianínóját is megmutatta munkatársainknak
Fotó: Mészáros János
– A Deák dűlőben laktunk. Szoba, konyha, kamra és egy kis előtér, ennyi helyiségből állt a tanyasi házunk. Mellette persze a melléképületek, az ólak, istálló és a gazdálkodáshoz szükséges építmények álltak. Akkoriban nagyon sokan éltek tanyán, kár, hogy ez már nem így van. Nekem személy szerint rengeteg csodás emlékem van azokból az évekből – foglalja össze röviden a kuncsorbai Csatári Ferencné.
Manyika néni családjával 1956-ban a faluba költözött, de utána sem szakad el a tanyáktól. Ahogy meséli, még ma is szívesen élne ott. Emlékeit aztán leírta, megörökítette magának és a családjának.
Hatvan éves voltam akkor, amikor elkezdtem leírni a történeteket. Akkor még dolgoztam, így nem is tudom, hogy jutott erre időm, de sikerült. Időnként bele-beleolvasok, örömmel emlékszem ma is vissza a nem könnyű, mégis szép gyerekkoromra
– meséli.
Manyika néni 1943-ban született az említett mezőtúri nádtetős kis tanyában. Négyen voltak testvérek, együtt nagyon sok mindent átéltek.
Fotó: Mészáros János
Szüleink egyszer egy héten elmentek a piacra Mezőtúrra, vittek tojást, vajat, túrót, csirkét eladni, mi gyerekek egy páran összeverődtünk. Volt olyan, hogy fogtunk kisgalambot, a nagyobbak megkopasztották, és a katlanon bográcsba feltették főni. Nem ettünk mi abból, mert úgy eljátszottuk az időt, hogy a galambpaprikás szénné égett. A szüleink nem tudták meg, mert mindent eltakarítottunk mire hazajöttek
– meséli Manyika néni.
Ez a történet csak egy a sok közül, amit lejegyzett, rengeteg emlékezetes csibészséget átéltek még közösen.– Beköltöztünk a faluba, 1962-ben férjhez mentem, Kuncsorbán maradtunk. Három gyereket neveltünk. Azután 1977-től a helyi orvosi rendelőben kezdtem dolgozni, asszisztens lettem, így kerültem újra kapcsolatba a tanyákkal, ugyanis sokszor kellett falun kívülre is menni betegekhez. Esőben, sárban, hóban is siettem, de egy percig sem bántam – mondja Manyika néni.
Fotó: Mészáros János
Manapság a kertjében kapirgáló baromfik, a közelmúltban kikelt kis csibék, a gyümölcsfák és a virágok idézik számára az egykor imádott otthont, a tanyát. Fia foglalkozik mezőgazdasággal és állattartással, így Manyika néninek van lehetősége nosztalgiázni, mindig örömmel nézi meg a fejlődő búzát, napraforgót. Persze ő maga is aktív, kertjében vetemények is vannak és pompáznak a virágok.
– Ezeket a családtól kaptam, gondozom, ápolom őket, s olyankor eszembe jutnak a gyerekeim, unokáim. Ha tehetik, jönnek, meglátogatnak. Olyankor vagyok igazán boldog – teszi hozzá meghatódva.
