Előkerültek a régi eszközök

2023.07.09. 08:42

Díszes felvonulással érkeztek meg a kézi aratóverseny résztvevői a búzatáblához – galériával

A Hármas-kerületek – a Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság – települései 2005-ben indították el a Hármas-kerületi Kézi Aratóversenyt, mely a koronavírus-járvány miatt két évig kimaradt, tavaly pedig Szank adott otthont a versenynek. Szombaton másfél évtized után újra Kunmadaras rendezhette meg a nemes versenyt.

Daróczi Erzsébet

Jó hangulatban telt a verseny

Fotó: Daróczi Erzsébet

A repülőtéren tartott megmérettetés kezdetén Fazakas László református lelkész áhítatot, Balogh Marianna polgármester pedig köszöntőt mondott. F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő és Hubai Imre vármegyei közgyűlési elnök is felszólalt, utóbbi reményét fejezte ki, hogy a tavalyi történelmi aszályt követően az idei évben a gabonatermés mennyiségben és minőségében egyaránt jobb lesz.

A református óvodások műsora után a jelenlévő jász-, kiskun- és nagykunkapitányok előtt a csapatok kihúzták a táblák sorszámát, majd lovas felvezetéssel, ökrösszekér kíséretével gyalogosan, nótázva indultak el a hagyományőrző csapatok – köztük a Vajdaságból, Horgosról érkezett aratócsapat is.

Az indulóknak egy-egy tízszer tíz méteres búzatáblát kellett betakarítaniuk, amit a kapitányokból álló zsűri értékelt, a néprajzosokból álló zsűri pedig a reggeli terítékeket kóstolta végig. Itt a helyi sajátosságokkal várták a zsűrit és az érdeklődőket a csapatok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában