Átadóünnepség

2023.07.14. 14:10

Most már egy gyönyörű vasútállomás várja a turistákat Tiszafüreden – galériával

Mintegy 100 millió forintból, négy év alatt teljesen megújult a tiszafüredi vasútállomás épülete, melyet pénteken adtak át az utazóközönségnek.

Daróczi Erzsébet

A felújított állomás

Fotó: Daróczi Erzsébet

Az elmúlt időszakban a tiszafüredi vasútállomás épületének korszerűsítése igencsak aktuális feladattá vált – ennek egyik újabb mérföldkövéhez érkezett a Tisza-tavi város pénteken: átadták a felújított létesítményt.

Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. debreceni területi vezetője hangsúlyozta az átadóünnepségen, hogy Tiszafüred a Tisza-tó turisztikai régióközpontja, a vasútállomás pedig a település kapuja, így annak környezete és állapota turisztikailag is kiemelt jelentőséggel bír. Az állomáson – az önkormányzat és a MÁV Zrt. együttműködésében – még 2020 tavaszán kezdődtek a munkálatok: több ütemben tették rendbe a felvételi épületet és környezetétm megvalósulhatott az utazóközönséget kiszolgáló vizes helyiségcsoport komfortosabbá tétele és áthelyezése a felvételi épületbe. 

Az önkormányzat 2021-ben a váróterem karbantartási munkáit is elvégezte a MÁV Zrt. felügyelete mellett. Az állomás díszparkjában kiállított mozdonyt a Hámori András Szakközép és Szakiskola diákjai újítottak fel. Az utazóközönség kiszolgálása mellett a MÁV Zrt. nagy hangsúlyt fektet munkavállalóinak munkakörülményeire is, ezért az emeleten pihenőhelyiséget alakítottunk ki, a forgalmi iroda pedig klímaberendezést kapott, de megtörtént a nyílászárók cseréje is

– hangzott el.

F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő arról szólt, hogy a vasútállomásnak több funkciót kell kiszolgálnia, hiszen nemcsak a diákok, a munkába járók, hanem nyáron a turisták hada is érkezik Tiszafüredre. Kiemelte, hogy már kerékpárral is utazhatunk a vonatokon.

Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke is gratulált a felújított tiszafüredi vasútállomáshoz, mely – mint fogalmazott – valóban az egyik legszebb most a vármegyében, és végre a Tisza-tó fővárosa is méltó pályaudvart kapott.

Ujvári Imre polgármester szerint Tiszafürednek az állomás a tömegközlekedési csomópontja, több százezren utaznak ezen a vonalon.

– Tavaly több mint 40 ezren szálltak le és fel itt, tehát nem mindegy, hogy az ide érkező turisták milyen képet kapnak rólunk. Örülök, hogy 2020-ban, amikor kezdeményezte az önkormányzat a vasútállomás rendbetételét, a MÁV Zrt. nyitott volt a feladatra.

A köszöntők után szalagátvágással vették birtokba az utasok az új épületet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában