Vasúttörténeti Miniparkkal gazdagodott Kisújszállás – Galériával

Az előzményeket Tatár Zoltán, a Kisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesület elnöke idézte fel. 

– Több éve, a vasútállomás felújításakor merült fel először, hogy az akkor lebontott Vízdarut, mely sokak számára teljesen ismeretlen, de a vasút története szempontjából nagyon jelentős eszköz, mindenféleképpen fel kellene állítani valahová. Így találkozott a városvédők elképzelése a Vasutas Nyugdíjasok Szervezetének gondolatával, hogy az állomás előtti elhanyagolt körforgalmi területet alakítsák ki erre a célra, így a Kisújszállásra vasúttal érkezők is láthatnák ezt – beszélt az előzményekről Tatár Zoltán, majd megköszönte mindazok segítségét, akik év eleje óta sokat dolgoztak azért, hogy a Minipark elkészüljön, hiszen a Vízdaru mellé kézi hajtány, váltó is került a kialakított sínpárra. 

Az öt vasúti talpfát és az 1944-ben gyártott sínpárt a hozzátartozó kötőelemekkel a MÁV pályafenntartás dolgozóitól kapták. A héten zajló 37. Városszépítő Tábor tagjai pedig elvégezték az apróbb festési munkákat, így nem volt akadálya a pénteki avatásnak, mely előtt dr. habil Kovács Tibor alpolgármester mesélte el a Minipark történetét.

– Volt egyszer egy szép alföldi kisváros, telve mindenféle szellemi és anyagi jóval, melyet őseik örökítettek rá, s amelyek legalább egy részét jóérzésű, hálás szívű kései utódaik megőriztek, átmentettek az utókornak. Tették ezt pénzt, energiát, szabadidőt nem kímélve – sorolta a szónok, aki szerint az állomás előtti elhanyagolt körforgalom nagyon szép új arculatot kapott. 

– hangzott el, majd Péter József feljegyzését idézte a szónok.

 E szerint a kiskocsit egy pályamunkás hajtotta kézzel és lábbal, előre-hátra mozgatható szerkezettel, mögötte a pályafelvigyázó ült és szükség szerint feljegyezte a hiányosságokat. A bejárandó hossz 15-20 km volt. A pályafelvigyázónak nemcsak a vágányokat kellett ellenőriznie, hanem a munkát végző pályamunkásokat, két kilométerenként a vonali őrházbeli szolgálatteljesítést és időközönként a pálya orvost beteghez, vagy szülő asszonyhoz kellett kiszállítania. A hajtóka az 1880-as évektől terjedt el, sebessége 15-20 km/h volt időjárástól függően. A kézi hajtókát az 1960-as évekig használták pályafelügyeleti célra, mesélte dr. habil Kovács Tibor, aki megköszönte mindazoknak, akik az elmúlt évtizedekben nem hagyták veszendőbe menni ezeket a várostörténethez tartozó eszközöket, melyeket most kilállítottak, hogy megcsodálhassák őket az arra járók.

A Miniparkot Tatár Zoltán, dr. habil Kovács Tibor és a nyugdíjas vasutasok nevében Varga József avatta fel, majd az egykori vízdaru működését is bemutatták az érdeklődőknek.