Beruházás

2023.08.08. 20:30

A napokban elkezdődik a sportcentrum felújítása Mezőtúron

Javulnak a sportolási körülmények, valamint a fenntartási költségek is csökkenhetnek a mezőtúri Városi Sportcentrum fejlesztésének köszönhetően. A munkálatok a napokban elkezdődnek.

Rimóczi Ágnes

Az épület teljeskörűen megújul az elkövetkező hónapokban

Forrás: Szűcs Dániel Facebook-oldala

Lezajlott a Városi Sportcentrum energetikai felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás, a képviselő-testület döntött a kivitelező kilétéről és a beruházás megindításáról. A fejlesztést célzó pályázat kedd délelőtti projektnyitó rendezvényén elhangzott, hogy a napokban elkezdődhet a létesítmény energetikai fejlesztése.

A sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen Szűcs Dániel kiemelte: a beruházás nagyon fontos a város számára, hiszen amellett, hogy a mezőtúri fiatalok sportolási körülményeit javítja, az épület fenntartási költségei is jelentős mértékben csökkenek.

– Az így megspórolt rezsiköltséget egyéb fontos fejlesztésekre tudjuk majd fordítani – hangsúlyozta a városvezető.

Herczeg Zsolt (elöl) és Szűcs Dániel is a beruházás fontosságáról beszélt a projektnyitó rendezvényen 
Forrás: Beküldött fotó

A beruházást a térség országgyűlési képviselője is üdvözölte, az eseményen Herczeg Zsolt is szólt a fejlesztés fontosságáról. A beruházás keretében többek között megvalósul az épület tetőhéjazatának cseréje, a fűtés korszerűsítése, napelemeket is telepítenek és mindezek mellett akadálymentesítést is végeznek a szakemberek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában