Bővül a hálózat

2023.08.23. 06:55

Vajon mindent látnak? Egyre több térfigyelő kamera pásztázza a túrkevei utcákat, tereket

Bővítik a térfigyelőrendszert Túrkevén. Remények szerint ezzel javul majd a közbiztonság a városban.

Rimóczi Ágnes

Így „festenek” a rendszeren át a város utcái, terei

Forrás: Sallai R. Benedek Facebook-oldala

Már több mint negyven kamera folyamatosan pásztázza a túrkevei utcákat, melyeken újabb berendezéseket is üzembe állítanak a közeljövőben.

– Hosszas szervező és egyeztető munkát folytattunk a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, a Mezőtúri Rendőrkapitánysággal, valamint a Túrkevei Rendőrörssel. Az egyeztetések eredményesek voltak, két vállalkozóval, a Hajdú Villamosság Kft.-vel és a Wavecom Kft.-vel együttműködve folyamatosan bővítjük a városi térfigyelő kamerarendszert – számolt be a témával kapcsolatban Sallai R. Benedek.

A városvezető közösségi oldalán közzétett bejegyzésében utalt rá, hogy egyre inkább lehetségesnek látszódik azon vállalása, mely arról szólt, hogy a ciklus végéig 76 kamera működik majd a városban.

– A munkák előrehaladott állapota a célkitűzést megvalósíthatóvá teszi. Jelen pillanatban ugyanis már negyvennégy kamera folyamatosan működik, napi 24 órában városunk közterületein, további nyolc kamera „kezdi meg munkáját” két héten belül. Mindezek mellett 24 kamerát már felszereltek a szakemberek, azoknál a szolgáltató áramellátási kiépítésére várunk és reményeim szerint azok is hamarosan megkezdhetik a működést – számolt be a városvezető a továbbiakról.

– Hosszú volt az út, nem volt egyszerű a helyszínek kialakítása, hiszen egyeztetnünk kellett ingatlan tulajdonosokkal, hogy hol helyezhetjük el a térfigyelő kamerát, valamint a szükséges áramellátás biztosítását is meg kellett oldani. A hetvenhat kamerából egyébként tizennégy napelemes, míg hatvankettő fix áramellátású – részletezte Sallai R. Benedek.

A városvezető a felvételek hozzáférését illetően elmondta: jelenleg a túrkevei önkormányzat közterület-felügyelőjén kívül csak a rendőrség használhatja azokat, a hozzáférés csak szabálysértési eljárás, vagy bűncselekmény esetén valósítható meg.

 – Épp ezért egyre több értelme van hivatalosan is bejelentést tenni, ha lopás, vagy garázdaság vagy más bűncselekményről szerzünk tudomást – emelte ki, hozzátéve: remények szerint a bűncselekmények és szabálysértések felderítésén túl, azok megelőzéséhez is jelentősen hozzájárulnak a kamerák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában