Galériával

2023.09.10. 13:00

Külföldiek is ellátogattak a karcagi téglás találkozóra

Országos téglás találkozót tartottak a hétvégén a karcagi Akácliget Gyógyfürdőben. Az eseményt a Monarchia Bélyegestégla-gyűjtők Egyesülete szervezte.

Daróczi Erzsébet

Fotó: Daróczi Erzsébet

Az egyik szervezőtől, Kovács Györgytől megtudtuk, Mosonmagyaróvártól kezdve Hajdúszoboszlón át Pécsig sok településről érkeztek gyűjtők, sőt, ukrán, szlovák és cseh résztvevői is voltak az eseménynek.

A billogos téglák a reneszánszukat élik, bár igazi ritkaságokhoz nehéz hozzájutni. Többnyire bontásoknál vagy lerakókban találnak rájuk a gyűjtők, de a padlásokon és a pincékben is akadnak különlegességek. A billogos téglákat régen nemcsak kivetették, hanem a tulajdonos, a gyár, egy várkapitány, vagy éppen a püspök megjelöltette magának. Vagy a monogramját íratta bele, vagy valami más jelet vagy mondjuk egy évszámot.

Karcagon is rengeteg jelölt téglát gyűjtöttek már össze, ez a tevékenység pedig egyfajta szenvedély, véli Kovács György. Az ember felfordít két téglát, aztán megnézi a harmadikat is és akkor már nincs megállás, mondja.

Kovács György két évtized alatt vagy háromezer téglát gyűjtött már össze. A karcagi találkozón a tapasztalatcsere mellett előadásokat is tartottak egy-egy különleges billogos tégláról.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában