2023.10.17. 15:30
A szüret jegyében jöttek össze a sorstársak
Újszászi telephelyén szervezte meg szombati rendezvényét az Én is vagyok! Egyesület.
Készülnek az őszi kézműves díszek
Forrás: Beküldött fotó
Sorstársi szüreti mulatságtól volt hangos a hétvégén az újszászi Plusz Pont Közösségi Ház. Jó hangulatú egész napos találkozón idézték meg az ősz hangulatát a szervezők és a más településről is érkező tagok, vendégek.
Az ÉN IS VAGYOK! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete hagyományosan minden ősszel megrendezi e programját, melynek helyszínéül ezúttal az újszászi telephelyüket választották.
Rendezvényükhöz csatlakozott az Impulzus egyesület is, így hatvannál is többen látogattak el az eseményre.
A szervezők változatos programokkal készültek az alkalomra.
A nyárias időjárás ideális volt a szabadtéri elfoglaltságokhoz, így a nap jó részét az udvaron töltötték a megjelentek. A helyszín szomszédságában található az akadálymentes játszótér, azt is nagy számban birtokba vették, nem is csak a mozgássérültek, és kicsik-nagyok egyaránt élvezték a játékokat, főleg, akik most próbálhatták ki először.
A nagyobbaknak csapatjátékokat szerveztek. Három csapat állt össze, ők különféle játékos kihívásokon mérték össze tudásukat a szituációs játékoktól kezdve a szájról olvasáson át a szellemi feladványok teljesítéséig.
Ebéd után Tóth Etelka vezetésével kézműves programok indultak, az érdeklődők őszt idéző ajtó- és asztali díszeket készítettek, a legkisebbek pedig festegettek.
A résztvevő családtagok süteményekkel is hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, egyik önkéntesük pedig több láda almát is felajánlott a csapatnak, tudtuk meg Fehérváry Tünde elnöktől.