2023.10.27. 13:52
Felszedik az akadályokat és versenypályának használják a felújított miklósi utcát
Akár 100 ezer forintos bírságot is kaphatnak azok, akik elmozdítják a nemrég felújított Dobó István utcára kihelyezett forgalomlassító akadályokat Törökszentmiklóson.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Pexels.com
Augusztusban fejeződött be a törökszentmiklósi Dobó István utca felújítása, a 800 méter hosszú, közel 4 méter széles belterületi út új aszfaltburkolatot és nemes padkát kapott. Felújítása után azonnal rákerült a 30-as sebességkorlátozó tábla, ám ezt a sebességet egyesek rendszeresen túllépték, így forgalomlassítókat telepítettek az útra. Mint az a város csütörtöki képviselő-testületi ülésén elhangzott, az akadályokat már két alkalommal elmozdították a helyükről. Képviselői javaslatra a polgármesteri hivatal illetékes osztálya kivizsgálja az eseteket és a következőnél már 100 ezer forintos bírságot helyezett kilátásba.