Fotókkal frissítve

2023.10.09. 13:30

Püspöki szentmisével emlékeztek a szolnoki templom évfordulójára

Október 8-án vasárnap, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén szentmisével és egy bevezető elmélkedéssel emlékeztek meg a kilenc évtizeddel ezelőtti eseményről.

Szathmáry István

Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja az oltár előtt: Középen Lédeczi Dénes esperes-plébános, Szalay Ferenc polgármester, Törőcsik László akolitus és dr. Varga Lajos segédpüspök

Forrás: Beküldött fotó

A város legfiatalabb egyházi intézményeként kilencven évvel ezelőtt, 1933-ban emelték az akkor szegényházi templomként épült, Jézus Szíve, mai nevén Szent József templomot. A történet előzménye, hogy az első világháború utáni évekre a hívek létszámához képest kicsinek bizonyult a Belvárosi Nagytemplom, a Vártemplom pedig háborús sérülései miatt még nem tudta ellátni szolgálatát. A város ezért 1921-ben telket adományozott egy új katolikus templom építéséhez, de a városnak nem volt anyagi forrása újabb lelkészség fenntartására. Közben egy adományból 1925-ben Szegények Otthona épült a korabeli vásártéren, s abban alakítottak ki egy kápolnát az ott szolgáló apácák, az Isteni Üdvözítő Leányai számára. 

A kis kápolna 1926-ban lelkészt is kapott, s utódjaként építettek 1933-ban a mai istenházát, melyet annak idején folyosó kötött össze a hozzá tartozó intézménnyel. A háború után a szegényház államosításával különválasztották az épületeket és 1947-ben önálló plébánia lett a Jézus Szivéről elnevezett templom, melynek titulusa Szent József maradt. 

Dr. Varga Lajos segédpüspök érkezése a Szent József templomba
Forrás: Beküldött fotó

Most, október 8-án vasárnap, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén szentmisével és egy bevezető elmélkedéssel emlékeztek meg a kilenc évtizeddel ezelőtti eseményről. Délután három órától a szolnoki származású Keresztfalvi Péter bencés szerzetes tartott elmélkedést, majd öt órakor volt a püspöki szentmise melyet, dr. Varga Lajos váci segédpüspök atya Lédeczi Dénes esperes-plébános atyával koncelebrált nagyszámú hívő előtt.

Az ünnepség bevezetéseként a plébános atya üdvözölte a jelenlévőket, közöttük Szalay Ferenc polgármestert, Györfi Mihály alpolgármestert és dr. Póta Sándor önkormányzati képviselőt. A segédpüspök atya és Keresztfalvi Péter atya a Magyarok Nagyasszonya ünnepe kapcsán Szűz Mária oltalmának népünket megtartó erejére hívta fel a figyelmet, amely a múltban és a jövőben is képes volt minden megpróbáltatásunkat javunkra fordítani. 

Dr. Varga Lajos segédpüspök elmondta, hogy ő először elsőmisés korában járt itt és egyben felidézte Himfy Ferenc egykori plébános emlékét is, akinek nem véletlenül áll szobra a városban. Emlékeztetett Himfy atyának a pártállami idők legsötétebb korszakában tanúsított töretlen helytállására, Krisztus ügyének és egyházának megalkuvásmentes szolgálatára. A főpásztori szentmisét követően egy megindító aktus zárta az ünnepséget. 

Dr. Varga Lajos segédpüspök és Lédeczi Dénes esperes-plébános a szentmisén
Forrás: Beküldött fotó

A segédpüspök atya évtizedes, a plébánia folyamatos működését biztosító önzetlen szolgálatának elismeréseként Törőcsik László akolitusnak, az oltár körül szolgálatot teljesítő testvérünknek nyújtotta át a még Máthé György esperes-plébános által alapított Himfy Ferenc Díjat, a Pogány Gábor Benő szolnoki szobrászművész által alkotott bronz emlékplakettet. A kitüntetett a program zárásaként meghatott rövid beszédben köszönte meg a segédpüspök és a plébános atyáknak továbbá a jelenlévőknek az elismerést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában