Szoljon podcast

2023.10.05. 19:48

Szandaszőlősi és rákóczifalvi esetekkel gyarapította a magyar UFO aktákat

Szandaszőlősi és rákóczifalvi ufóészlelésekről is beszélt hírportálunknak Miskolczi László, aki a Magyar UFO akták című könyvében hazai megfigyeléseket dolgozott fel. Mint mondta, idegen lényt még ő sem látott, de azonosítatlan repülő objektumot már igen. Véleménye szerint mindenkinek érdemes a szemét az égen tartania.

Köllő Judit

Népszerűnek bizonyult az író szolnoki könyvbemutatója, amelyet a földönkívüliekről írt

Forrás: Beküldött fotó

Miskolci László kutató, író kedden délután a Magyar UFO akták című művét mutatta be a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézményben. A szerző egy beszélgetés során az idegen lényekkel kapcsolatos személyes élményeit és tapasztalatát is megosztotta hírportálunkkal.

– Nyolc éves voltam, amikor még a vidéki házunk udvaráról megláttam egy ufót – idézte fel legelső emlékét az alig 35 éves Miskolci László. – Emlékszem, a tiszta kék égbolton repült egy tipikus csészealj forma, ami beszállt egy kis felhőbe és abból nem került elő. Egyszerűen eltűnt. Azután hamarosan kézhez kaptam egy ufós újságot is és ezek összessége motivált arra, hogy folyamatosan foglalkozzak a témával. Bár idegen lényt akkor még nem láttam, de volt még ufóészlelésem és olyan dolgokat is megtapasztaltam, ami láthatatlan lényekhez köthető. Érdekesnek tűnhet, azonban félelmet soha nem éreztem. Késbb, 2020-ban jelent meg a Magyar UFO akták című könyvem, ami kizárólag fizikai bizonyítékokat és esetleírásokat mutatott be. Az egész magyar ufótörténelmet gyűjtöttem egy csokorba, kronológiai sorrendben és az országban elsőként publikáltam hivatalos katonai és állambiztonsági aktákat, amelyek ufómegfigyelésekről szóltak. Büszke vagyok arra, hogy ebben én voltam az első, mert ez eddig egyetlen kutatónak sem sikerült. A 2023-as Földönkívüli Segítők című munkám viszont az előbb említett spirituális és pozitív kapcsolatokat mutatja be.

A kutató szerint a földönkívülieknek leginkább egységtudatuk van, ezért a legtöbbjüknek közös céljaik lehetnek.

– Mi emberek egy fajhoz tartozunk, mégis különböző céljaink vannak. A beszámolók szerint a földönkívülieknek inkább egységtudatuk van, de ettől függetlenül lehetnek eltérő motivációjú lények – folytatta az író. – Úgy vélem, hogy míg egyesek csak megfigyelik a bolygót, szemlélik az emberiség tevékenységét, addig mások némi kapcsolatot is teremtenek bizonyos emberekkel. Ezek egy része a biológiai-pszichológiai-fiziológiai vizsgálatra vagy egyfajta kommunikációra utal. Ha ártani akarnának nekünk, már rég megtehették volna, de erről szó sincs… 

A szerző elmondta, ő többnyire olyan embereket keresett fel, akik pozitívan élték meg az élményeiket, nem pedig féltek ezektől a dolgoktól. 

– Nagyon sok mindennel szkeptikus voltam és elutasítottam az ufó kérdés spirituálisabb oldalát, mert mindent materiálisan, tudományosan szerettem volna bizonyítani. Ám ezekkel az emberekkel olyan dolgokat tapasztaltam meg, ami már megcáfolhatatlan volt. Éreztem a lények jelenlétét, érzékeltem energiákat és gondolatokat is. Mindez nagy kihívást jelentett a világnézetemben és annak átformálásában  vallja a szerző.

Miskolci László arról is beszámolt hírportálunknak, hogy a Jászkunságban is előfordultak csészealj szerű megjelenések.

– Több mint két évtizede, 1991. december 30-án a szolnoki katonai repülőtéren két katona egy ragyogó objektumot látott, ami furcsa cikk-cakk mozgással ereszkedett lefelé és a talaj közelben két gömb alakú tárgy vált ki belőle. Végül kitakarta egy épület és egyszerűen eltűnt. Az esetet még Keleti György, akkori honvédelmi miniszter is vizsgálta és hitelesnek találta. Tavaly, vagyis 2022-ben felhívott egy volt katonatiszt, aki elmondta, hogy bár ő nem látta a jelenséget, de éppen akkor szolgálatban volt és több katonatársa is látta az eseményt – mesélte el a különös történetet Miskolczi László, aki egy másik esetet is felidézett.

 

– Az Rákóczifalván történt, a kilencvenes évek elején, amikor három gyerek egy gömb alakú tárgyat figyelt meg kis magasságban és hógolyóval kezdték dobálni. A dolog 2-3 percig tartott, majd a szerkezet elrepült. Ez viccesen hangzik, de aztán a szülő kérésére mindhárom gyerek egymástól függetlenül rajzolta le az eseményeket, mert nem akartak hinni nekik. A média akkor felkapta az esetet. Annak idején létezett a Tiszamenti ufó-klub, ami azt mutatta, hogy elég sokan érdeklődtek a téma iránt. Szinte minden megyében voltak klubok és csoportosulások, de a televízió és az internet elterjedésével, továbbá az érdeklődés csökkenésével ezek sorra feloszlottak. Az emberek már a virtuális csoportokban és közösségekben tartják egymással a kapcsolatot és mesélik el egymásnak a tapasztalataikat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában