Elismerés

2023.11.06. 11:25

Életútját díjazták: a kunkapuk titkait is kutatta már a karcagi dr. S. Kovács Ilona

A Nagykunsági Népművészek Egyesületének elnöke, dr. S. Kovács Ilona tanár, néprajzkutató öt évtizedes lelkiismeretes munkáját Életút díjjal ismerte el a Magyar Művészeti Akadémia. A díjazottal pályájáról és terveiről beszélgettünk.

Daróczi Erzsébet

Dr. S. Kovács Ilona néprajzkutató

Fotó: Daróczi Erzsébet

– Ez a díj számomra óriási megtiszteltetés, elismerték vele azt a munkát, amit öt évtizede a népművészet feldolgozása érdekében végzek – fogalmazott a díjazott, aki 1974-ben kezdte a népművészet kutatását, és 1976-ban a Néprajzi Múzeumban már megrendezhette a magyar pásztorművészeti kiállítást.

– Ennek egyik eredménye lett A pásztorművészet, pásztorélet című első kötetem, ami 105 ezer példányban jelent meg. Ez ösztönzött arra, hogy a múzeumban a pásztorművészettel foglalkozzam. Amikor a nyolcvanas évek végén a Népi Iparművészeti Tanács Népművészeti Osztálya vezetője lettem, sok helyen tartottam előadást faragóknak, akik közül többen a Népművészet Mestere címmel is rendelkeztek. Az ország legkiválóbb faragói mellett megismertem a fiatalokat, többekkel ma is tartom a kapcsolatot. Amikor 2014-ben visszajöttem szülővárosomba, Karcagra, a nagykunsági népművészettel, a hímzéssel kezdtem el mélyebben foglalkozni. 

Még 1984-ben, a Györffy István-centenáriumra jelentettem meg azt a tanulmányt, amiben először jelent meg, hogy a kunhímzésben évszámos darabok vannak már az 1700-as évekből, ami óriási dolog, mert máshol ilyen nem nagyon van. Beleástam magam a témába, s talán nem volt véletlen, hogy 2018-ban felkértek a Nagykunsági Népművészek Egyesülete elnökének

– mondta hírportálunknak a díjazott.

– Elkezdtem a kun kapuk kutatását is, ehhez ott voltak mögöttem a néprajzi múzeumbeli kollégáim, de tőlük kaptam alapanyagot a kunhímzéses könyvekhez, most pedig a szűcshímzést feldolgozóhoz is. A kunkapuk kutatása szakmailag azért is volt fontos, mert azóta a települések elkezdtek ilyet készíttetni Karcagtól Túrkevén át Kunhegyesig. Most egyesületünk faragói hat kunkaput készítenek a karcagi Pálinkás kertbe – sorolja dr. S. Kovács Ilona, aki a kutatásaiban feltárt hiteles forrásokat a hímzőkkel, faragókkal is megismerteti, hogy az alapján dolgozzanak, mert számára fontos a hitelesség.

Eddig a fenti témákban három könyve jelent meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában