Szoljon podcast

2023.11.23. 16:30

A mesterséges intelligencia volt a téma a látássérülteknél Szolnokon

A vakok közösségi terében megtartott előadás annyi kérdést felvetett, hogy megállapodtak a téma folytatásáról egy következő programon.

Kovács Berta

Kardos Krisztián avatta be hallgatóságát az AI rejtelmeibe

Fotó: Nagy Balázs

A mesterséges intelligenciával ismerkedhettek az érdeklődők csütörtökön a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesülete szervezésében megvalósult programon. Az érdeklődők a szervezet Móra Közösségi Terében hallgattál meg személyesen az előadást, melyet egyébkén interneten keresztül is követhettek azok, akik nem tudtak jelen lenni, a megyeközponttól messze élnek.

A csütörtöki előadáson Kardos Krisztián, az egyesület munkatársa vezette be hallgatóságát a mesterséges intelligencia (AI) rejtelmeibe, mellyel a negyvenöt év körüliek és annál fiatalabbak már óvodás korukban találkozhatnak, videójátékok formájában. Áttekintették a gyorsan fejlődő technológia történetét, a kezdeti egyszerű megoldásoktól a mai, számítógépen bárki számára elérhető alkalmazásokig. Sorra vették, mire lehet az AI-t használni és az mennyire hatékony. Szó volt arról is, miben tud segíteni a látássérülteknek a mesterséges intelligencia.

Mivel ez utóbbi széles területet átölelő témakör így számos kérdést is felmerült, melyek mindegyikét nem lehetett az adott időkeretek között végigvenni. A hallgatóság kérésére így egy következő előadás során részletesebben végigveszik ezeket a kérdéseket, valamint gyakorlati tudnivalókat is megoszt Kardos Krisztián.

A podcast megtalálható a Szoljon.hu Youtube- és Spotify-csatornáján is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában