2023.11.18. 16:00
Alakul a hivatal és a könyvtár felújítása is Tiszasülyön
Még ebben az évben elkészülhet az TOP-os energetikai beruházás.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Jól halad az önkormányzati hivatal és a könyvtár épületén végzett energetikai felújítás Tiszasülyön. A fejlesztés a TOP PLUSZ „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” című pályázaton elnyert több mint 156 millió forint támogatásból valósul meg.
Nagy Richárd polgármester arról számolt be, hogy a beruházás a hivatalnál ötven, a könyvtárnál hetvenöt százalékos készültségi fokon áll az elszámolások szerint.
Elmondta, a hivatal épületén már kicserélték az összes nyílászárót; a fűtésrendszer is majdnem kész, most állították be a helyére a hőszivattyút, amit még be kell hangolni, de a fűtés a meglévő gázkazánokkal már működik. Megtörtént a homlokzat hőszigetelése, egy részén már fent van a nemesvakolat is. Zajlik a mosdó átalakítása akadálymentessé, a mozgáskorlátozottak számára a rámpa kiépítése a rendőrőrsnél. Az épületre szánt napelemeket is leszállították a településre, raktárban várják, hogy felhelyezzék őket.
A könyvtár épületének külső munkálataival már elkészültek, a nyílászárókat kicserélték, a födém és a homlokzat is hőszigetelést kapott. Belül még hátra van a mosdó akadálymentesítése és a hőszivattyús szellőzőrendszer kiépítése. A bibliotékánál ki kellett alakítani egy mozgáskorlátozottak által is használható parkolót, e között és a mellette lévő aszfaltjárda között van egy rés, amit ki kell még tölteni.
A beruházó szerint a munkálatok még az idén be is fejeződhetnek.