Gyász

2023.11.19. 06:55

Elhunyt a Szolnoki Szigligeti Színház egykori tagja, Csomós Mari

Csomós Mari 1971-től 78-ig meghatározó drámai művésze volt a Tisza-parti társulatnak.

Mészáros Géza

Csomós Mari 81 esztendős volt

Forrás: Nemzeti Színház

Életének 81. évében elhunyt Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Érdemes művész, a Nemzet színésze, a Halhatatlanok Társulata és a Radnóti Miklós Színház örökös tagja – tudatta a teátrum november 18-án. Közleményük szerint a színművész méltósággal viselt betegség után hunyt el szombaton.

Csomós Mari Vajdácskán, egy Sárospatak melletti kis bodrogközi faluban, négygyermekes családban született. Katonatiszt apját többször áthelyezték, ezért sok helyen járt iskolába, Szerencstől kezdve Sátoraljaújhelyen, Nyíregyházán át Ráckevéig. Az érettségi után rögtön felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1965-ben végzett.

A veszprémi Petőfi Színházban kezdte pályafutását zenés-táncos szerepekkel, onnan 1968-ban a kecskeméti Katona József Színházba hívták.

1971-ben a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, ahol Székely Gábor igazgató-főrendező olyan produkciókat állított színre, amelyekkel a teátrum országos hírnévre tett szert. Csomós Mari drámai tehetsége ekkor bontakozott ki olyan nagy formátumú főszerepekben, mint G.B. Shaw Szent Johannája, García Lorca Yermája, Shakespeare Makrancos hölgye, Csehov Három nővérének Másája.

Tiszai Lajos, a Szolnok Megyei Néplap korabeli újságírója így fogalmazta meg Csomós Mari szolnoki színházi jelenlétét: „Hozzánk vetette a sors, a Tisza-part színpadára, 1971-ben. Illyés Gyula jóslata azóta beteljesedett. Mert Csomós több önmagánál. Türelmetlen és harcos Szent Johanna; ragyogó fényességű Elektra; szenvedő Násztya, az Éjjeli menedékhelyben; szerelemre vágyó, alázatos tizenhat éves lány, Miller drámájában; zaklatott, derékba tört-indulatú Mása a Három nővérben; polgárba oltott tüzes forradalmár Kertész Ákos Makrájában; hisztérikusan lobogó feleség a Kulcskeresőkben; a meddő asszony minden szenvedését elénk táró Yerma; megejtő Makrancos Kata; kihívóan lázadó Adela a szomjúság drámájában, Bernarda Álba házában. Sorolhatnánk tovább a szolnoki Szigligeti színpadán nyújtott emlékezetes alakításait…”.

Amikor Székely Gábor 1978-ban a Nemzeti Színház művészeti vezetője lett, Csomós Mari vele együtt ment Budapestre. A fővárosi Nemzetiből 1983-tól a Katona József Színház alapító tagjaihoz csatlakozott, ahol több, mint egy évtizedig szerepelt, 1994-től pedig már az Új Színház tagjaként láthatta a közönség. 1997-ben szerződött a Radnóti Miklós Színházhoz…

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában