Forgalomkorlátozás

2023.11.10. 11:00

Több napra lezárják a Pozsonyi utat Szolnokon

November 13 és 15. között teljes szélességében lezárják a Pozsonyi utat Szolnokon, a gázvezeték rozsdás zárszerelvényét cserélik.

Pakainé Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Az OPUS TIGÁZ-tól kapott tájékoztatás szerint a Pozsonyi út Ady Endre út felőli szakaszán - mintegy 50-60 méteres szakaszon - a gázvezetéken lévő korrodált elzáró szerelvény cseréje miatt félpályás, illetve teljes útlezárásra kell számítani.

– Teljes útzár lesz november 13-tól november 15-ig 8-16 óra között, majd november 24-ig csak a Széchenyi városrész felől érkező forgalmi sávban haladhat a forgalom – közölte Gyuricska Éva, a városháza sajtóreferense.

Hozzátette: 

fontos még az is, hogy az említett időszakban a Szántó körút felől érkezők nem tudnak tovább haladni a Pozsonyi úton az Ady Endre út irányába. A torlódások elkerülése érdekében azt kérik, aki teheti válasszon másik útvonalat!

Az ütemtervet egyébként a csapadékos időjárás módosíthatja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában