2023.12.14. 06:55
Abonyba fut be a segélyhívás, ha tárcsázzák a zord idővel küzdő rászorulók
Mezőőri és tanyagondnoki szolgálat, közfoglalkoztatottak, valamint a humánszolgáltató központ munkatársai egyaránt fokozottan ügyelnek ezekben a hetekben az egyedül élő, rászoruló lakókra Pest vármegye déli részének településein. A cél mindenütt az, hogy senki se szenvedjen szükséget akkor, ha a térségben zordra fordul az idő. Van, ahol egy telefonhívás menthet életet.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Abonyban jelzőrendszer biztosítja, hogy mihamarabb segítséget kapjanak azok a lakók, akik nehezen vészelik át a hideg hónapokat. Lőrinczy Veronika, a városháza sajtóreferense megkeresésünkre elmondta, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is működik náluk jelzőrendszer, és a télre, sőt, akár az ünnepek idejére is bevezetnek olyan telefonszámot, amelyen kérhető városi segítség.
A jelzőrendszer településünkön az összefogásnak köszönhetően jól működik. Ennek fő koordinátora a humánszolgáltató központ, amely együttműködik a polgármesteri hivatal munkatársaival és a civil szervezetekkel. A nyugdíjas egyesületek, valamint az abonyi katolikus karitászcsoport ugyancsak élen jár a segítségnyújtásban
– közölte a szóvivő.
Mint megtudtuk, a városban a Szeretlek Abony! Szeretlek Karácsony! nevű kezdeményezés is zajlik, amelynek keretében tartós élelmiszereket, játékokat gyűjtenek. A tervek szerint több száz abonyi család kap idén is karácsonyi csomagot.
– Egész évben figyelünk az egyedül élőkre, és azokra, akik ilyenkor támogatásra szorulnak. Ez természetesen most sincs másként. A hideg hónapokban is főként a közmunkásainkra szorítkozunk, akik adott esetben a gyógyszereket is kiváltják az érintetteknek, ha erre van szükség – vette át a szót Kőröstetétlen polgármestere. Pásztor Roland kiemelte, ezenfelül 116 igénylő kapott önkormányzati tűzifát a télre, amelyet nem csupán szociális alapon osztottak szét. Abból ugyanis bárki kaphatott, aki igényelt.
– Kis közösség a miénk, mindenki ismeri a másikat, ezáltal pedig könnyebben tudunk egymásra figyelni a nehéz helyzetekben is – emlékeztetett a településvezető.
A közeli Újszilváson is számíthatnak az önkormányzat segítségére a helybéliek. Dr. Petrányi Csaba polgármester érdeklődésünkre arról számolt be, hogy a zord időben is a mezőőrök és a tanyagondnok munkájában bízik a település.
– Őket lehet hívni, ha a hideg miatt bármi probléma történne. Kérés esetén segítséget nyújtanak többek között a bevásárlásban, a gyógyszerkiváltásban és a nyugdíjasok szállításában egyaránt – hangsúlyozta a község első embere.
Dr. Petrányi Csaba hozzátette: a szociális tűzifával is a rászoruló lakókat támogatnák a télen. A fűtőanyag kiosztása jelenleg folyamatban van.