Gyász

2023.12.08. 14:30

Elhunyt a kőteleki születésű kiváló hegedűművész, Rolla János

Elhunyt Rolla János. A településen őrzik a kőteleki születésű hegedűművész emlékét.

Rimóczi Ágnes

Illusztráció

Forrás: Shutterstock.com

Két hónappal ezelőtt még koncertezett a szülőfalujában, most pedig a haláláról adtak hírt Kőteleken.

– Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Rolla János, Kőtelek díszpolgára 79 éves korában elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük – írták péntek reggel a kőteleki közösségi ház illetékesei az intézmény közösségi oldalán.

Rolla János 1944-ben született Kőteleken. 1957–1962 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanulója volt, ahol Zipernovszky Mária tanította. 1962–1968 között szerzett diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán hegedű szakon, ahol Kovács Dénes tanítványa volt. 1963–1979 között a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymestere volt, 1979 óta művészeti vezetője. 1967–1973 között a Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja volt. 1997–2003 között a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottságának tagja volt.

Elsősorban kamaramuzsikusként vált híressé. Munkásságáért 1981-ben érdemes művész elismerést, 1984-ben Bartók–Pásztory-díjat, 1985-ben Kossuth-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, 2011-ben Hazám-díjat, 2015-ben pedig Weiner Leó-díjat vehetett át.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában