2023.12.06. 18:35
Kórházban gyógyuló gyermekeket látogatott meg a Mikulás Szolnokon - galériával
Kisvonattal érkezett a Mikulás a Hetényi Géza Kórházban lábadozó gyermekekhez szerda délelőtt. A nagyszakállú édességet, gyümölcsöt és könyvet is vitt a kis betegeknek a gyorsabb gyógyulás reményében.
A szülők és a gyermekek egyaránt örültek a Mikulás látogatásának a Hetényi Géza Kórházban
Fotó: Mészáros János
Már legalább húsz éve hagyomány, hogy december 6-án, kisvonatján meglátogatja a szolnoki Hetényi Géza Kórházban gyógyuló gyermekeket a Coop Mikulás. Idén sem volt ez másként, szerda délelőtt segítőivel együtt kisvonatján begördült a nagyszakállú.
– Hagyományainkhoz híven édességgel, nyilván a gyerekek ellátásának megfelelő finomságokkal, illetve néhány éve már a Szalay Könyvkiadó felajánlásával foglalkoztató füzetekkel, könyvekkel is igyekszünk a gyerekek arcára mosolyt csalni – mondta a helyszínen Gáll Zoltán, a COOP Szolnok Zrt. általános vezérigazgató-helyettese.
A mintegy 100 csomag mellett szaloncukrot, és különböző vitamindús gyümölcsöket is vitt a Mikulás a gyermekeknek.
Mikulás látogatott a szolnoki Hetényi kórházba
Fotók: Mészáros János– Mivel ez sok-sok éve hagyomány, már mindenki készül erre a meglepetésre, mind a gyerekosztály dolgozói, mind az ott fekvő gyerekek, de az ambulancián megjelenő szülők és gyermekek is számítanak rá. Mindenkinek egy kis örömöt csempész ez a szép gesztus az életébe – mondta az ajándékot átvevő Agócs Attila, gazdasági igazgató.
A Mikulás segítői gyűrűjében egy kis verset is elmondott a kórház aulájában kihelyezett betlehem előtt.