A vidék fejlesztése a cél

2024.02.29. 20:37

A mezőgazdaságot érintő kihívásokról beszélt a miniszterhelyettes a tiszaszentimrei agrárfórumon – galériával

Ezúttal Tiszaszentimrén tartott fórumot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Az eseményen az elmúlt három évet, továbbá a fennálló nehézségeket ismertették. Az eseményen Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei elnöke, Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke és Farkas Sándor miniszterhelyettes köszöntötte a jelenlévőket.

Köllő Judit

Kritikus időszakokat élt meg a hazai agrárgazdálkodás az elmúlt időszakban – hangzott el a tiszaszentimrei fórumon. Az előadók pedig szeretnék felkészíteni a gazdálkodókat a jövő kihívásaira.

– Célunk, hogy a magyar gazdatársadalom itt élő tagjainak is egy kis muníciót adjunk az elkövetkezendő időre, továbbá felmérjük azt, hogy honnan indultunk és merre tartunk – mondta Farkas Sándor miniszterhelyettes. – Az elmúlt években két kritikus időszakot éltünk meg, aminek még nem vagyunk a végén. A 2020-as covid időszak egy teljesen új helyzetet teremtett számunkra a mezőgazdaságban is. A nehéz időszak ellenére sikerült bizonyítani azt, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerrel tudjuk ellátni az országot. A másik ilyen nehéz helyzet pedig az orosz-ukrán háború kirobbanását követő gazdasági helyzet, amely komoly kihívásokkal teli időszak, amellett, hogy egy rendkívül nehéz 2022-es aszályos időszakot is átéltünk. 

A fórumon többek között elhangzott, hogy a fő célkitűzések közé tartozik az, hogy 2030-ra Európa legfejlettebb gazdasági országai közé tartozzon Magyarország.

– Az agrár és vidékfejlesztés nagyon fontos és a mi térségünk megtartóerejének a gerincét képezi – vette át a szót Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke. – A vidékpolitika, a területfejlesztés és a társadalompolitika kéz a kézben jár, hiszen mindenki odafigyel a másik által felhalmozott tudásra. Mindemellett nagyon üdvözlendő, hogy az ilyen fórumokon keresztül a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segít felkészülni a gazdáknak az előttünk  álló kihívásokra – mondta az elnök a fórumon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában