Interaktív beszélgetések

2024.03.19. 07:20

A közéletiséget tanulták a diákok a szolnoki kollégiumban

A tizenegy vármegyeszékhelyet érintő országjáró útja során a Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium Gyermekváros utcai tagintézményébe érkezett az Aktív Ifjúság projektet az Európai Unió támogatásával megvalósító Fiatalok a Nemzetért Alapítvány négyfős stábja. Az eseményről az intézmény kollégiumi tanára, Csirke József számolt be hírportálunknak.

Mészáros Géza

A pörgős, interaktív beszélgetésekkel teletűzdelt, két és félórás vitadélután programját Farkas Gergely szervező ismertette, majd az alapítvány munkatársai – Kovács Zsófia, Kardos Laura és Aczél Dániel – „vették kézbe” az irányítást, a kiscsoportokra osztott kollégisták motiválását a megszólalásra, véleménynyilvánításra. 

interaktív beszélgetés,közéletiség,tehetséggondozás
Suki Kristóf, Szolnok diák-alpolgármestere is aktív társadalmi életre ösztönözte a hallgatóságát 
Fotó: Csirke József

Az elfogódottság, a bezárkózás eleinte ugyan gyakran visszatükröződött az arcokon, és kezdetben nehezen nyíltak meg a fiatalok, de ez inkább a szokatlan kollégiumi foglalkozásnak szólt, semmint annak, hogy ne lenne véleményük a környezetük dolgairól. Hiszen a megszólalást, a véleményünk kulturált megformálását, a közéletiséget is tanulni, gyakorolni kell.

Erre volt kiváló lehetőség ez a program, amely a nyitókör után Tóth Máté előadásával folytatódott. Máté egyik alapítója a Tibi atya fészbukos oldalnak, amelyen ez olvasható: „Tibi atya egy fiktív, humbákföldi lecsúszott pap, görbe tükör a társadalomnak. Célunk a szórakoztatás, senkit nem akarunk megsérteni ezzel.”.

Az előadó, aki elmondása szerint maga is problémás, túl okos, unatkozó diákként indult, a renitens tanulókat csiszolatlan gyémántoknak nevezte, akik számára a bizalom, a dicséret nagyon fontos. A „normális beszélgetések”, az objektív viták fontosságára hívta fel a figyelmet. „Szervezzetek vitaköröket, járjatok közösségekbe, összefogással bármit el lehet érni!” – buzdította a kollégistákat. „Képviseljetek valamilyen ügyet, a kudarctól való félelem, ami a változást megállítja!” – hangsúlyozta.

A vitadélután befejező részében a diákok ismert, helyi közéleti szereplőkkel beszélgethettek, akik példáján keresztül olyan szemléletmóddal szembesültek, amely szerint érdemes foglalkozni társadalmi, közéleti témákkal már fiatalon is. Ilyen a civil szervezetekben, az önkormányzati munkában való részvétel, a közösségi programok szervezése. Ehhez nyújtott segítséget a Töreki András szolnoki önkormányzati képviselővel, Tóth Áron önkormányzati bizottsági taggal, Suki Kristóffal, Szolnok diák-alpolgármesterével, Oláh Csengével (Szolnoki Ifjúsági Közösségi Tér) és Varczag Györggyel (Az Ifjúság Egészséges Életéért Alapítvány) való interaktív eszmecsere.

vitadélután,közéletiség,diákok
A vitadélután a társadalmi, politikai és gazdasági témákat boncolgatta 
Fotó: Csirke József

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány szolnoki kollégiumi délutáni programja ugyan éppen csak elkezdődött, már véget is ért, azonban újszerűségével alkalmas volt a helyi demokrácia és vitakultúra fejlesztésére, a közéleti aktivitás növelésére a fiatalok körében – beszélte el a történteket Csirke József kollégiumi tanár.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában