Önkéntesség

2024.03.08. 11:17

Ott lendül akcióba az „öt muskétás”, ahol csak kell: szívüket-lelküket adják Tiszapüspökiért

Ha kell, a templomkertet teszi rendbe, ha arra van szükség, a település köztereit szépíti szabadidejében egy nyugdíjas férfiakból álló brigád Tiszapüspökiben. A csapat tagjai helybéliek, és azért végzik önkéntes munkájukat már évek óta, mert szívükön viselik szülőfalujuk sorsát.

Molnár-Révész Erika

Hétvége van, vagy hétköznap, nekik teljesen mindegy: ha arra van szükség, metszőollót, gereblyét, kapát ragad az öt fős, nyugdíjas férfiakból álló önkéntes tiszapüspöki csapat. Az „öt muskétás” szabadidejében gondozza Tiszapüspöki köztereit. Ottjártunkkor éppen a település főterén metszették a rózsatöveket, de csak négyen. Ötödik állandó tagjuknak, Szathmári Károlynak éppen más elfoglaltsága akadt. 

közfoglalkoztatottak, tereprendezés
Az öt muskétásból négyen éppen a település főterén metszették a rózsákat, önkéntes munkájuk felbecsülhetetlen Tiszapüspöki számára. Fotónkon balról jobbra: Erdélyi István, Benedek József, Krizsa László és Polyák Vince
Fotó: Mészáros János

– Otthon is lenne ugyan munka, de be kell segíteni, mert egyre kevesebb közfoglalkoztatott van a faluban. Szeretnénk, ha szép lenne a település, ezért szánunk rá egy kis időt. A falu szülöttei vagyunk, ezért fontos számunkra, hogy rend legyen – mondta az egyik önkéntes, Benedek József. A csapat tagjai között van olyan, aki egész életét Tiszapüspökiben élte le, de olyan is, aki nyugdíjas korában költözött vissza a településre. Mint mondják, nagyon sokan vannak ezzel így, az egykori lakosokat egy idő után mindig visszahúzza a szívük a festői, Tisza-parti községbe. 

A baráti társaság a Tiszapüspöki Őszi Napfény Nyugdíjas Egyesület tagjai, és nem csak fizikai munkát végeznek, fontosnak tartják a hagyományok őrzését, a közbiztonság védelmét, és tanácsaikkal gyakran ellátják a település vezetését is. 

Az „öt muskétás” szívén viseli a katolikus templom környezetének szépítését, számos alkalommal takarították, rendezték a területet, hamarosan örökzöldet, vagyis fagyalt telepítenek az általuk tavaly eltávolított, akkorra már túlburjánzott sövény helyére.

Emellett gyakran gondozzák a közterületek virágait is, különös tekintettel a rózsákra, melyeket szakszerűen megmetszenek. Vallják, bár mindegyikük túl van már a hetvenen, a környezetünkért tenni soha nem késő. 

Példát mutatnak a településen önkéntes munkájukkal 

A település főterén található rózsakert növényeit már hagyományosan a nyugdíjasklub tagjaiból alakult baráti társaság gondozza, hiszen a szakértelmük is megvan hozzá – tudtuk meg Bander Józseftől, a település polgármesterétől. 

– Nagyon sok mindent tesznek a településért, nem csak a nyugdíjas egyesület tagjai, hanem a helyi énekkarnak, a Tiszapüspökiért Kör Kulturális és Sportegyesületnek, és a polgárőrségnek is, amellett, hogy dolgoznak a közterületeink szépítésén. Azt gondolom, hogy ez egy követendő, nagyon jó példa   a településen élők számára, hogy bizony így, tettekkel tudunk hatékonyabban előrehaladni – mondta a brigádról a polgármester.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában