Horgászutánpótlás

2024.04.01. 19:30

Átvették idei horgászengedélyüket a rákócziújfalui Pecasuli „végzősei”

Az utánpótlásnevelésre is kiemelt figyelmet fordít a rákócziújfalui Ifjúság Horgászegyesület. Közel egy évtizedes hagyománya van a helyi általános iskolában tartott Pecasuli szakkörnek. A legutóbbi alkalommal a lelkes tanulók az idei horgászengedélyüket is átvehették.

Pakainé Pusztai Nóra

Minden héten kedden lelkes ifjú horgászokkal telik hely a Rákócziújfalui Herman Ottó Általános Iskola első emeleti kémia terme. Mosollyal az arcukon léptek be a Pecasuli következő foglalkozására is a szünet előtti héten. A fiatalok elmondása szerint az elmúlt alkalmakkal sokat tanultak a horgászatról. Kornél például legutóbb egy 11 és fél kilós pontyot fogott Kengyelen, amit igen hosszú ideig fárasztott. Egy másik fiatalember gyorsan rá is licitált, Szentesen az Antal-tavon egy 22 kilós ponttyal küzdött meg. Úgy tudták, az a tórekord ott. 

A rákócziújfalui lelkes ifjú horgászok a napokban vehették át idei engedélyüket 
Fotó: P. Pusztai Nóra

A Pecasuli résztvevői azt is megtanulják, hogy milyen etetőanyaggal érdemes nekifogni a pecának, de a horog damilra kötését is gyakorolják.

Varga József polgármestertől megtudtuk, a rákócziújfalui Ifjúság Horgászegyesület az utánpótlásnevelés érdekében hét éve  tart szakkört a helyi Hermann Ottó Általános Iskolában. A gyerekek megismerkednek a természettel, a Tisza rejtett kincseivel, az élővilággal és elsősorban a halakkal, azok fajtáival, növekedésükkel, táplákozási szokásaikkal.

– A hallal való kíméletes bánásmódról sokat tanulnak a gyerekek, az elsőtől nyolcadik osztályosok közül körülbelül 20-an járnak hozzánk – mondta. A tapasztalatok szerint a nagyobbak már segítenek a kisebbeknek, erősebb a kapocs közöttük.

– Nemcsak elméleti foglalkozásokat tartunk, hanem a gyakorlatok alkalmával kötéseket, szerelékösszeállításokat is elsajátíthatnak a pecasulisok. Úszós vagy féder – ez igazából mindegy, ami biztos, hogy szeretünk finomabb szerelékkel horgászni. Az azt jelenti például, hogy szakáll nélküli a horog, hogy ne üssünk nagy sebet a halon és vissza tudjuk engedni – magyarázta.

A fiatalok megtudhatják, milyen volt a Tisza régen, amikor még nem voltak gátak, vagy éppen hogyan szaporodnak a halak, melyiknek mikor van az ívási ideje, ekkor ugyanis tilalmi idő van.

– A gyerekek 14 évesen horgászvizsgát tehetnek, ebben is segítjük őket – emelte ki.

A korábbi évek hagyományaihoz hasonlóan azoknak a gyerekeknek, akiknek a családja igényelte kiváltottak az engedélyt az idei évre.

– Ez az állami horgászjegy és a fogási napló. Csatoljuk hozzá az érvényes területi engedélyt, melyről a gyerekek meg tudják nézni, hogy pontosan mely szakaszokon pecázhatnak – részletezte.

A fogási naplóba azt is be kell írni, hogy mikor mit fogott a horgász, természetesen ezt is megmutatják a felnövekvő generációnak.

– Az első és legfontosabb, hogy ez mindig a horgásznál legyen, amikor a partra megérkezik be kell jelölni a napot, ezek számát minden évben összesíteni kell. Ha fogott valamit, akkor lapoz és a vízterület neve mellé beírja a hónapot, napot és a súlyt a halfajtához – mutatta meg nekünk is a sorokat Varga József.

Kozma József, a horgászegyesület vezetőségi tagja elmondta, 13 engedélyt adtak át a minap a Pecasulis gyerekeknek. Hozzátette, így támogatják azokat is, akiknek a szülei nem horgásznak.  

Családi programmá válik a horgászat

A kisebbek tavaszi szüneti tervei között szerepel, hogy a családdal horgászni menjenek, de a pecasulisoknak családi napot is szerveznek. 

– Elmegyünk egy horgászvízre, oda jönnek a szülők, sőt nagyszülők és testvérek, barátok is, általában 80-an összegyűlük a víz partján. A következő ilyen alkalom Szentesen, az Antal-tónál, valamikor májusban lesz – mondta Varga József polgármester.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában