Befektetés a jövőbe

2024.05.25. 20:49

Az iskola és az óvoda fejlesztésébe fektetnék a karcagi jótékonysági bál bevételét – galériával

A bál bevételét az alapítvány céljának megfelelően, az intézményben folyó magas színvonalú angol nyelv és digitális kultúra oktatást segítő eszközök fejlesztésére, tehetséggondozásra, hagyományőrző tevékenységek támogatására, mozgást fejlesztő udvari játékok beszerzésére szeretnék fordítani.

Daróczi Erzsébet

A Györffy István Katolikus Általános Iskolát és Szent Erzsébet Óvodát támogató „Nyelvi laborral a nyelvtanulásért” Alapítvány 27. Jótékonysági Györffy bálját pénteken este tartották a Déryné Kulturális Központban.

bál
A bálon remek színpadi produkciók szórakoztatták a közönséget
Fotó: Daróczi Erzsébet

– Mi, akik együtt töltjük a mai estét egy nemes cél érdekében jöttünk össze, hiszen mindnyájunknak, óvodapedagógusoknak, pedagógusoknak, szülőknek, nagyszülőknek és minden kedves jelenlévőnek az a célunk, hogy a minket körülvevő gyerekek boldogok és sikeresek legyenek. Ez az este, pedig a gyermekeinkért van, róluk szól – hangzott el Kovács Miklósné igazgató köszöntőjében.

Az iskola első embere elmondta, a bál bevételét az alapítvány céljának megfelelően, az intézményben folyó magas színvonalú angol nyelv és digitális kultúra oktatást segítő eszközök fejlesztésére, tehetséggondozásra, hagyományőrző tevékenységek támogatására, mozgást fejlesztő udvari játékok beszerzésére szeretnék fordítani.

– Köszönöm a szülői munkaközösség tagjainak munkáját, önzetlen segítségét a dekoráció elkészítésében és a rendezvény előkészítésében. Nagy megnyugvás számomra, hogy mindig lehet rájuk számítani, kívánom legyen még sok-sok közös feladatunk, amely az óvoda és az iskola minőségi fejlődését szolgálja gyermekeink javára – fogalmazott az igazgatónő.

Az alapítvány kuratóriumi elnöke, Szopkó Rita és Márkiné Bihari Anita, az iskolai szülői munkaközösség elnöke, a „Nyelvi laborral a nyelvtanulásért” Alapítvány kuratóriumának titkára köszönte meg a támogatást és kívánt mindenkinek jó szórakozást.

A kétórás műsor a nagycsoportos óvodások „Bodzavirágból, bodzavirágból hullik a hullik a sárga virágpor…” című produkciójával indult, majd a 7- 8. osztályosok keringőt táncoltak. Spongyalurkókként léptek fel a 2. b osztály tanulói, az 5. a osztályosok pedig „A jóság hatalma” című színpadi jelenettel rukkoltak elő. Az alsós énekkar „Szelet kiabálunk” dallal, az 1. b és a 2.a osztály Hockey Pockey, angol gyerekdallal lépett fel. Nagy sikert kapott a Györffy Happy Songs, amelyben pedagógusok, szülők, gyermekek énekeltek közösen, gitározott Domján Sándor, Vass György. A műsort a két nyolcadikos osztály emlékfilmje és vidám búcsútánca zárta a moziteremben, majd a bálteremben Kovács Miklósné igazgató köszöntő gondolatai után Sári Kovács Szilvia alpolgármester pohárköszöntője következett, Veress Zoltán plébános, címzetes esperes, az iskola lelki vezetője asztali áldást mondott vacsora előtt, majd a hajnalig tartó jó hangulatról Farkas Judit zenész gondoskodott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában