Horgászverseny

2024.05.26. 18:12

A vízparton ünnepelték a gyermeknapot Tószegen

Benépesült vasárnap a tószegi Csónakázó-tó partja, horgászbotot ragadott az ifjúság.

Kovács Berta

Már hagyomány, hogy a gyermeknap alkalmából horgászversenyt rendez a Tószegi Tiszavirág Horgász Egyesület.

horgászverseny
A legkisebb pecásoknak elkélt a segítség a versenyen
Forrás: Beküldött fotó

Idén három korcsoportban összesen 112 gyermek nevezett a versenyre, számolt be róla Bedekovics László, az egyesület elnöke. Csemetéiket a szülők mellett nagyszülők is elkísérték, így nagy volt a sürgés-forgás a vízparton. Főként a verseny után, amikor számos egyéb program is várta a legifjabb korosztályt.

A versenyzők egy, úszós készséggel szerelt botot használhattak, egy horoggal próbálva minél több halat megakasztani. A legkisebbeknek persze elkelt a szülői segítség is.

Reggel volt ugyan egy kis eső, de utána kellemes időben áztathatták a horgot, a gyerekek főként keszegféléket fogtak, de akadt kárász is, sőt, volt, aki pontyot is akasztott.

A versenyre még a gólya is kilátogatott
Forrás: Beküldött fotó

A helyezésekről ezúttal is a kifogott halak összsúlya döntött, de ajándékot – édességet, horgászeszközt – minden gyerek kapott. A 0-6 évesek kategóriájában győzött Csényi Márk, a második helyen Farkas Enikő, a harmadikon pedig Makula Máté végzett. A 6-10 évesek között az élen Magyar Diána végzett, a második hely Sályi Tibort, a harmadik pedig Bodac Annát illette. A 10-16 évesek kategóriájában született a legjobb fogás. Az első helyezett Pálfy Ádám elhúzott a mezőnytől, összesen 6240 gramm halat fogott ki, köztük két pontyot is. E kategória második helyének Kudela László örülhetett, a harmadik hely pedig testvérének, Kudela Ádámnak jutott.

A szervezők ebédről is gondoskodtak, a gyerekeknek jutott sütemény, jégkrém is, elvégre gyereknapot ünnepeltek. A parton ugrálóvárat is felállítottak, voltak ügyességi játékok, kötélhúzás, lufifújás, arcfestés, sőt, a tavon még sárkányhajózni is lehetett.

Nagy élményvolt ismerkedni a kifogott halakkal
Forrás: Beküldött fotó

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában