Elégedetten tekint vissza az elmúlt kilenc évtizedre a szolnoki Bálint Mihályné

Bálint Mihályné tizenketted magával nevelkedett szerető családban. Ilona 1934-ben született, 90. születésnapja alkalmából szolnoki otthonában köszöntötte Zornánszki Ildikó osztályvezető hétfőn. A szépkorú szívesen mesélt gyermekkoráról.

– El lehet képzelni abban az időben egy ember keresetéből tíz gyermeket felnevelni nem volt egyszerű. Édesapám lovaskocsival hordott árut, abban az időben egy öreg zsidónál dolgozott. Mi lányok nagyon sírtunk, kérdezte is, hogy miért. A baj az volt, hogy menni kellett ünnepségre, de nem volt cipőnk. Beküldték édesanyámat a cipészhez, hogy szolgáljon ki minket és adjanak nekünk piros fapapucsot. A közbenjárásnak köszönhetően meglett a cipő, nem mezítláb mentünk az iskolába – mesélte az egyik kedves történetét, mely a családban szinte minden összejövetelkor elhangzik.

– Négy osztályt jártam ki, aztán el kellett mennem a méltóságos asszonyhoz dolgozni, majd beállítottak libapásztornak. Telt az idő, 16 éves voltam, amikor a téesz megalakult, akkor küldtek el könyvelőiskolába. Örültem nagyon a lehetőségnek. Később a gyerekeim mindig azt mondták, hogy számtanzseni vagyok – mesélte Bálint Mihályné.

Öt évig dolgozott a téeszben könyvelőnél, majd férjhez ment, két lányuk született és háztartásbeliként a jószágokkal foglalkozott.

– Meg is fogadtam gyerekkoromban, hogy ha férjhez megyek, két gyereknél több nekem nem kell. A párom próbálkozott, hogy meggyőzzön, de ebben én döntöttem – tette hozzá.

Életét két unoka és két dédunoka teszi még szebbé, 3 éve költözött Fegyvernekről Szolnokra.

– Nem bántam meg, jó életem volt egyébként. A házasságom jól sikerült, jó ember volt a párom – tekintett vissza az elmúlt közel egy évszázadra.