Pecaviadal

2024.06.17. 17:00

Maratoni horgászversenyt rendeztek Tószegen

Egymás után fogták a halakat a pecások egy teljes napon át. A Tószegi Tiszavirág Horgász Egyesület hétvégén rendezte meg szombaton kezdődő és vasárnap végződő 24 órás horgászversenyét.

Kovács Berta

A maratoni horgászversenyre 30 kétfős csapat nevezett be. Horgászni két bottal lehetett, botonként két horoggal. A halak étvágyára sem lehetett panasz, a verseny alatt összesen 437,58 kilónyi halat csalogattak horogra a pecások. A sikerhez hozzájárult, hogy a szervező egyesület a verseny előtt ötszáz kiló ponty telepítésével javította a fogási esélyeket a Csónakázó-tavon.

horgászverseny,Tóth Attila
Tóth Attilának sikerült legjobban a horgászverseny. Egy tíz kiló fölötti amurt fogott ki
Forrás: Beküldött fotó

Legtöbb fogást valóban a ponty tette ki, de akadt szép számmal keszegféle és kárász is, sőt, még amur is bekapta a horgot.

Az idő is jó volt, szombaton elkelt a vízparton ücsörgőknek árnyékot adó napernyő is. Éjjel pedig szerencsére nem okoztak különösebb kellemetlenségeket a szúnyogok sem.

A szervezők ebédet és vacsorát is biztosítottak a halfogóknak. Sőt, a parton egy monitort is elhelyeztek, így még a focimeccseket is nézhették a rajongók.

Vasárnap véget ért a maratoni pecázás, a mérlegelés döntött a helyezésekről. 

A pálmát, azaz a győztesnek járó serleget és ajándékot a Szabó Róbert - Peszeki Sándor alkotta páros szerezte meg összesen 54,225 kilónyi fogással. Második lett Lólé Zsolt és Eszes András (46.86 kg), harmadikként pedig Tóth Attila és Lelik András végzett (39.07 kg).

Díjazták a legnagyobb halat kifogó horgászt is, itt Tóth Attila jeleskedett, aki 10.55 kilogrammos amurt fogott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában