Salánki Anikó: ötven évig csak olvastam, most már hadd írjak

– Év elején megkapta a Faludy György Irodalmi Műhely különdíját, prózaíró tevékenységéért. Milyen írásával vívta ki az elismerést?

– Erre a pályázatra már 2015 óta küldöm el a novelláimat, bronz, ezüst majd arany minősítés után idén különdíjat kaptam, közmunkásokról írt művemmel. Halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekről, felnőttekről, öregekről szintén sokszor írok, mindenképpen segítő-óvó szándékkal.

– Tehát a témái nagyon emberközeliek. Egyébként mióta ír, hogyan kezdődött az alkotás?

– Valójában jó néhány éve már. 2014-ben jelent meg nyomtatásban egy mesém, majd abban az évben nyertem meg a Regénytár online lap novellaíró pályázatát is. A rövid kis szösszeneteimmel, gondolataimmal, reggeli sétáimról, kirándulásimról írt történeteimmel a közösségi oldalon indultam el.

– Hány kötete jelent meg eddig?

– 2015-től idáig ötven antológiában jelent meg novellám, valamint két önálló kötetem: Piros szemüveg és Anikomment címmel. Szívesen írok online, de a nyomtatott könyvnek, újságnak van valami sajátos hangulata. Örömmel publikálok a Szabad Föld című lapban. A Liget és az Irodalmi Jelen is megjelentetett tőlem novellát, a Kláris című irodalmi és művészeti lap és a vajdasági Magyar Szó hétvégi Kilátó melléklete már egy tucat tárcámat, novellámat adta ki. Mindez igazán jó érzéssel tölt el.

– Az eredeti foglalkozása tanár. Meddig volt a pályán? Mikor érezte úgy, hogy eljött az idő az íráshoz?

– Népművelő könyvtárosként kezdtem, majd tanárnő lettem, természetesen magyar nyelv és irodalom szakos. Több mint három évtizedig egy iskolában, az egykori Rákóczi útiban tanítottam Mezőtúron. Sokat jártunk versenyezni, szerepelni, kirándulni, és mivel jó néhány egykori tanítványom azóta is tartja velem a kapcsolatot, ki merem jelenteni, nem csinálhattam rosszul. Egyébként meg úgy szoktam mondani, hogy ötven évig csak olvastam, most már hadd írjak.

– Van konkrét korosztály, akinek ír, vagy a történetei mindenkihez, mindenkinek szólnak?

– Minden korosztályban vannak olvasóim. A családi témákat az idősebbek kedvelik. A meséket, bábjátékokat a gyerekeknek szánom. A kallódó sorsokról, nehéz életet élőkről szóló kemény írásaim a fiataloknak szólnak. Vannak iskolák, ahol egy-két novellám előkerül osztályfőnöki vagy etikaórán is. Ez számomra tanárként és íróként dupla elismerés.

– Amikor éppen nem az alkotás köti le, mivel tölti a szabadidejét?

– A férjemmel kirándulok, járjuk az országot, fotózunk. Ó, és szenvedélyes kastélyvadász vagyok! Szeretek még autót vezetni, és a motorversenyeket is szívesen megnézem. (Mosolyog.)

– Talán kissé elcsépeltnek tűnhet, de van kedvenc írója?

– Persze! Csehov, Örkény István, Csáth Géza, Galgóczi Erzsébet, Kaffka Margit minden könyve itt van a dolgozószobámban. Mint ahogy Wilbur Smith, Ken Follett, James Clavell és Stephen King művei is. A költők közül József Attila, Arany János, Villon és még sorolhatnám. Klasszikusokat és kortársakat egyaránt szívesen olvasok.

– Mit talál a legkülönlegesebbnek abban, hogy írhat? Ez alatt főleg a megélt élményeket vagy akár találkozásokat értem.

– Nem akarom sem túl-, sem alábecsülni azt, amit csinálok. Az emberek általában bizalommal fordulnak felém, beszélni és meghallgatni egyforma intenzitással tudok. Kíváncsi vagyok a világra, ösztönzőleg hat rám minden új, ismeretlen dolog. Egyébként azt vallom: az írásban csak az igazat, a tiszta igazat!