galériával/videóval

2020.05.25. 14:00

A modern tárgyakon új életre kelt az ősi jász motívumvilág

A Jászsági Népművészeti Műhely Egyesület a hagyomány és korszerűség jegyében új kulturális tartalommal teszi színesebbé Jászberény életét.

Illés Anita

A Jász Portéka című pályázati program keretében az egyesület alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás a Kígyó utcai kézműves portán. A portékákat rendhagyó módon, a virtuális térben mutatták be a közönségnek.

– A program célja, hogy az alkotók előzetes egyeztetés alapján olyan tárgyakat hozzanak létre, melyek elkészítése hagyományos technikán alapul vagy hagyományos alapanyagokat használnak fel hozzá – mondta Gál-Dobos Beáta az egyesület elnöke a tárlatról készült kisfilmben. Egy-egy tárgyban megjelenik a kézművesek együttműködése és a különböző mesterségek találkozása is. – A mai kreatív iparban nagyon fontos, hogy a népi kézművesség területén alkotók kitekintsenek egy kicsit és modern formákkal igazán maivá tegyék a tárgyakat – hangsúlyozta Gál-Dobos Beáta.

A virtuális kiállításon a kézművesek is bemutatkoztak, megosztották élményeiket a közös munkáról.

— Nem volt egyszerű a textileket kerámiával és csuhéval párosítani – számolt be tapasztalatairól Tajti Erzsébet viseletkészítő, textilműves. Tőzsér Melinda csuhékészítő és Jakusné Farkas Ildikó fazekas közös alkotásaikban a csuhéfonást és az agyagot ötvözték. A vesszőfonatnak egy sajátos technikája csodálható meg Kovács Zoltán kosárfonó, népi iparművész fűzfafonat díszein.

A tárlaton jászsági mintás kandallószett is látható, melyet Molnár Gábor kovács hagyományos kovácsolási technikával hozott létre. Borbásné Budai Valéria viseletkészítő, textilműves táskáit kékfestő textíliával és jász szűcs hímzéssel tervezte meg és készítette el. Nagy Ildikó nemezeléssel a modern kornak megfelelő lámpabúrát alkotott. A programban az újrahasznosítás jegyében is születettek különleges termékek. Lukács Zsuzsanna papírfonó újságpapír és textil kombinációjával a hétköznapi életben is hordható táskákat készített.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!