szolnok/budapest

2020.05.10. 11:30

A színpad mellett a konyhában is otthonosan mozog Laki Péter

A színház világát, ezáltal a benne dolgozó művészek életét is gyökeresen megváltoztatta a koronavírus okozta helyzet. Ám mindenki igyekszik kitartani, és megtalálni a lehetőségeket, melyek által hasznosabbá tehetők a hétköznapok. Így tesz a szolnoki származású színész, Laki Péter is.

Szabó Lilla Laura

Legutóbb a közönség a Lili bárónő Galambos Frédijeként láthatta a Budapesti Operettszínház színpadán Laki Pétert

Fotó: Tót Rózsa

Mozgalmas hónapok és izgalmas feladatok állnak a Budapesti Operettszínház tagja mögött. Éppen a veszélyhelyzet beállta előtt ugrott be Galambos Frédi szerepébe, a teátrumban tizenöt éve játszott Lili bárónőben.

– Élveztem ezt a kihívást, nagy élményt jelentett Galambos Frédi bőrébe bújni ebben az emblematikus előadásban, már a próbákat is nagyon szerettem. Március 10-én volt az első előadásom, pár nappal később pedig kihirdették a veszélyhelyzetet, ezért másodszorra már sajnos nem tudtam eljátszani Frédit, a színház bezárt. Ez eléggé megviselt, de szerencsére olyan típus vagyok, aki igyekszik kihozni mindenből a legjobbat – részletezte Laki Péter.

Hozzátette, a szokatlan időszak első két hetét még élvezte is, pihent, de aztán egyre inkább hiányoztak neki a kollégák, a színpad, a közönség. Szerencsére az internet lehetőséget teremt a kapcsolattartásra, még ha nem is olyan személyes közeg, mint a színház.

Legutóbb a közönség a Lili bárónő Galambos Frédijeként láthatta a Budapesti Operettszínház színpadán Laki Pétert
Fotó: Tót Rózsa

– A vezetőség kitalálta az Operettszínház Home Office videósorozatot, hetente kétszer kerül fel friss tartalom a teátrum közösségi oldalára. A kollégákkal mindig új dalt dolgozunk fel ismertebb operettekből. Legutóbb Ábrahám Pál Viktóriájából a Honvéd banda szól a Stefánián című slágert gondoltuk újra, sajátos, „karanténos” megoldásban. Bár a robogómra azért felültem, de sajnos szubrett-partneremet, Szendy Szilvit csak képzeletben tudtam megtáncoltatni – részletezte mosolyogva. Laki Péternek persze még így is maradnak energiái, így gyakran főz, és olaszul is elkezdett tanulni.

– A pihenésből már elég. A párommal sütöttünk kenyeret, és rengeteget főzünk, mondjuk ez nem szokatlan nálunk, hiszen ez a hobbink. Szívesen kísérletezek új receptekkel, és kifejezetten rajongok a távol-keleti ízekért. Ahogy az olasz nyelvért is, régóta tervezem, hogy elkezdem tanulni, bár énekeltem már dalokat olaszul Szolnokon is. Mihamarabb szeretnék folyékonyan beszélni, ezért sokat foglalkozok most a nyelvvel – magyarázta.

A négy fal közül azért barátnőjével néha kimennek a természetbe, sőt Péter futni is rendszeresen jár. Szüleiket szintén látogatják, a színész legutóbb anyák napjára utazott haza, persze a szabályokat és az óvintézkedéseket mindig betartják.

Tel-Avivban is bemutatták a Menyasszonytáncot

Laki Péter számos előadásban játszott a veszélyhelyzetet megelőzően, nem csak az operettszínházban. A Coopera produkciójában első operaszerepét Mozart Figaro házassága című művében kapta, amit Szolnokon is elénekelhetett, a helyi szimfonikus zenekar kíséretében. Majd télen premierje volt, a Szöktetés a szerájból című alkotásban Pedrillót alakította, az előadást már Debrecenben és Győrben is bemutatták. Korábban pedig az operettszínházzal vendégszerepelt Izraelben, a tel-avivi operában, ahol Dávid szerepét alakította a Menyasszonytánc című klezmer operettben, ami hatalmas sikert aratott. A karácsonyt Münchenben töltötte, ahol operett- és musicalgálán is fellépett, öt alkalommal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!