BP Underground / videóval

2021.05.30. 10:30

Közönségtalálkozón járt Ganxsta Zolee a szolnoki moziban

Szombaton bemutatták a szolnoki TiszapArt Moziban a BP Underground dokumentumfilm-sorozat rockzenéről szóló részeit. A vetítés utáni közönségtalálkozón a film készítői, Koltay Anna és Turán Eszter mellett Ganxsta Zolee is tiszteletét tette.

Szoljon.hu

Fotó: Szoljon.hu

Szombaton este rockzenével telt meg a szolnoki TiszapArt Mozi, ugyanis amellett, hogy levetítették a BP Undergorund dokumentumfilm-sorozatának rockzenéről szóló részeit, egy közönségtalálkozó keretén belül lehetett beszélgetni az film alkotóival a látottakról, és még egy kisebb koncertnek is örülhettek a jelenlévők.

A dokumentumfilm-sorozat készítői, Koltay Anna és Turán Eszter a 90-es és 2000-es évek budapesti zenei szubkultúráit mutatja be filmjeiben. Foglalkoztak a hardcore/punk vonallal, a hip-hoppal, az elektronikus zenével, és végül, de nem utolsó sorban górcső alá vették a rockzenét is.

Mint azt a közönségtalálkozón is elmondták, szívükhöz ez a műfaj áll legközelebb, hiszen mindketten elsősorban ebben szocializálódtak, ám fontosnak tartják, hogy bemutassák az összes olyan szubkultúrát, mely jelen volt ezekben az időkben a budapesti zenei színtéren.

Az eseményen elárulták, hogy bár van még ötlet a tarsolyukban arra vonatkozóan, mely irányzatokat filmesítsenek meg, most elvonulnak egy kisebb alkotói szabadságra, hogy majd a megfelelő időben ismét teljes gázzal tudják folytatni a munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!