„Tercett”: (ön)gyilkos szerelmi háromszög a szolnoki Színműhelyben

Az elmúlt századelő vidéki, kisvárosi létének leghatásosabb, legszemléletesebb regényírója volt Móricz Zsigmond. Kendőzetlenül, naturalista eszközökkel vetette papírra az alföldi világ gyötrelmeit és bűneit. Szépirodalmi formát öltött társadalom-kritikáiban még a saját fajtáját is vasvillaélre hányta. Műveiben a körülötte hemzsegő durva parasztoknak, becstelen uraknak és könnyű erkölcsű nőknek mutatott tükröt.

Fennmaradt levelezéseinek egy része azonban árnyalja a rangrejtett fejedelemről, a népmesék táltos szolgalegényéről kialakult idealizált képet. Forgách András a mélyről indult és messzire jutott regényíró húszas években keletkezett levélváltásai nyomán írt drámai színpadi művet, melyet másfél évtizede játszanak a hazai teátrumok, s amely „Tercett – Móricz Zsigmond szerelmei” címmel mostanság fut a Szolnoki Szigligeti Színház Színműhelyében.

Móricz Zsigmond szépírói munkásságának haszna tagadhatatlan. Könyvformában, sajtóban, színpadokon, filmszalagokon megjelent alkotásai nem csupán fájdalmakkal telt, de szórakoztató olvasmányokat és hatásvadász tévé- és mozifilmeket szolgált ki, de az általa élt tér és idő szociológiai látképei is egyben. Postai levelezései azonban leleplezték a nők iránti emberi gyengeségeit, mellyel élt, visszaélt és ölt is…

Móricz szíve 1923 táján ugyanis lángra lobbant Simonyi Mária, Pest akkor népszerű színésznője iránt. A közöttük kipattanó szikra azonban nem rövid életű szalmalángot, hanem olthatatlan tűzvészt váltott ki, amely környezetüket elpusztította, de újjá is teremtette. A Tercett „Zsiga” és Mária megismerkedésétől a házasságkötésükig tartó három évet dolgozza fel. A darab Vörös Róbert rendezésében került színre, aki a jelmezeket és a díszleteket is jegyzi.

A szolnoki Tercett egy háromfős dráma. Mindhárom szereplő a szerelme számára írt levele tartalmát „személyesíti meg”, drámai megnyilvánulásokkal és kirohanásokkal dinamikussá és látványossá téve a gondolataikat. Móricz egy ideig magát is ide-oda rángatja az avítt és az új szerelem között, hármójuk közös szenvedéstörténetét a feleség végzetes döntése zárja le.

A Tercett három Jászai Mari-díjas színművészének felolvasóest-játéka egyenként is kiragyog a sötét tónusú drámából. Molnár László (Móricz) egyszerre őszinte és kétszínű az asszonyaival. És álnok, mert nem magára bíz egy súlyos döntést, hanem az életre. Vagy inkább a halálra. Gyomorforgatóan alázza húszesztendős párkapcsolatát, és visszataszítóan alázatos az elébe pottyant friss húshoz. Még gyönge szállal kötődik a megszokáshoz, a kihűlt, kiüresedett házasságához, miközben nyáladzva vágyakozik az új szoknya alá. Molnár László monumentális játékán nyoma nem maradt a lócsiszári és eldorádói faragatlanságnak, felkent bajusz nélkül is nemes egyszerűséggel látjuk és értjük a regényíró-fejedelmet benne, és annak ámori vívódását.

A vesztes felet, a lelkében és testében egyre ernyedő asszonyt hatásosan megformáló Radó a néző szeme láttára facsarja ki magát a színpadon, az erőtlenné hanyatlót is erőteljesen mutatja.

Molnár Nikolett Simonyi Máriája a nemes nagyvad becserkészésének nagymestere. Móricz a célkeresztjébe kerül, s bár az író vágya, hogy végérvényesen szíven lőjék, huncut vadásza csupán folyamatosan sebzi őt. Molnár Nikolett a vígtalan özveggyé lett Móriczot gonosz eszközökkel és kajánul szerzi meg kiéheztetett vetélytársától, a színészi játéka a talpától a feje búbjáig káprázatos.