Cselgáncs

2020.06.19. 10:00

Címvédésre készül a szolnoki U23-as Európa-bajnok Gőz Roland

A szolnoki származású Gőz Roland tavaly az utánpótlás-világeseményeken sikert sikerre halmozott. A vírusjárvány számára is a lehető legrosszabbkor jött, hiszen éppen március elejére került újra csúcsformába. A Szolnokon töltött napokat követően most már válogatott társaival a fővárosban készül.

Szöllősi Péter

Gőz Roland (fehérben) már a felnőttek között is letette névjegyét

Fotó: MTI/Czagány Balázs

– Tavaly a junioroknál Eb- és vb-ezüstöt is szerzett, az U23-as korosztályban Európa-bajnok lett ősszel, ezt követően hogyan sikerültek a versenyek?

– Sajnos betegség és kisebb sérülések miatt nem tudtam százszázalékosan odaállni tavaly év végén és idén januárban a felnőttviadalokra. Februárra teljesen rendbe jöttem, és Párizsban, a Grand Slamen jól is ment a küzdelem, egy győzelmet követően a világranglistán harmadik kubai ellenfelemet is kis híján felülmúltam, azonban a rutinja kifogott rajtam. Ennek ellenére elégedett voltam, majd pedig a francia fővárosban részt vehettem egy nemzetközi edzőtáborban, ahol a 90 kilogrammos súlycsoport tíz legjobbjával készülhettem. Ezt követően mentünk volna Oroszországba és Törökországba versenyre, illetve további edzőtáborok következtek volna, de a járványhelyzet miatt ezeket törölték.

– Hogyan telt a veszélyhelyzet alatti időszak?

– Hazajöttem Szolnokra, az elején még jó volt itthon lenni, ki tudtam pihenni a tavalyi évet, utána azonban rendkívül monotonná vált, hogy csak futással és otthoni súlyzózással telt minden napom. Nagyon hiányoztak az edzőtársak, a küzdelem és az edzői utasítások. Május közepétől kezdtük meg a közös edzéseket, először még csak szabadtéren, két hete pedig már egymás ellen is harcolhatunk. Nekem a súlycsoportomban a világ egyik legjobbjának számító Tóth Krisztián az edzőpartnerem, illetve a 100 kilogrammos Cirjenics Miklós.

Gőz Roland (fehérben) már a felnőttek között is letette névjegyét
Fotó: MTI/Czagány Balázs

– Mikor várhatóak az első versenyek?

– Egyelőre még nagy a bizonytalanság, talán szeptemberben kezdhetünk. Várhatóan ősszel rengeteg verseny lesz, hiszen egy év programját kell belesűríteni pár hónapba. A felnőtt­események mellett a junior- és U23-as Eb-re fókuszálok, szeretnék címet védeni. A tervek szerint egy helyszínen és egy héten belül rendeznék meg a juniorok és az U23-asok kontinensbajnokságát, ami rendkívül megnehezítené a hozzám hasonló fiatal versenyzők dolgát. Reméljük, erre nem kerül sor, hiszen három napon belül két Eb-n szerepelni roppant megterhelő lenne.

– Az olimpiai indulásnak már 2021-ben lehet realitása az ön esetében, vagy pedig Párizsban jöhet el az ideje?

– A kvalifikációs sorozat még nem zárult le, de szinte biztosan Tóth Krisztián lesz a magyar résztvevő 90 kilogrammban, ő rendre az első öt hely valamelyikén végez a pontszerző viadalokon. A 2024-es olimpiára próbálom felépíteni magamat, addigra annyi rutint szerezni a felnőttek között, hogy sikeres kvalifikációt teljesítsek majd.

– Miként sikerült a tanév az iskolapadban?

– A budapesti Wekerle Sándor Üzleti Főiskola kereskedelem-marketing szakának hallgatója vagyok. Számomra nagyon bejött, mondhatni tökéletes volt az online oktatás. Ez a jövőben is a lehető legjobb volna, hiszen így külföldről is tudnám hallgatni az órákat, akár még utazás közben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában