Szolnok

2021.12.21. 17:15

A tehetségek kiválasztását és fejlesztését a pingpongban is korán kell kezdeni

Az asztaliteniszre szakosodott, szolnoki székhelyű Jászkun Volán Sport Club csatlakozott a honi szövetség által ez év elején elindított Pingpong Palánta Programhoz. Az egyesület sikeres pályázata révén 5-7 éves gyermekek képzése indult el Szolnokon.

Mészáros Géza

A hátsó sor közepén a két szakedző, (balról) Szöllősi Péter és id. Szöllősi Péter, a két szélen a felnőtt edzőpartnerek, elöl pedig a jövő reménységei, a szolnoki pingpong palánták

Forrás: Mészáros János

Az elmúlt két évtizedben az NB II-ben szereplő Jászkun Volán Sport Club utánpótlásbázisából hatan szereztek érmet serdülő és ifjúsági Európa-bajnokságokon, de a fiatalok számos sikert értek el a korosztályos tornákon az országos bajnoki cím mellett. Ismert, hogy a felnőttek között is kiemelkedően teljesít Szudi Ádám, aki a tokiói olimpián nyolcaddöntős volt vegyes párosban, idén júniusban pedig Európa-bajnoki bronzérmes lett Ecseki Nándorral, férfi párosban.

Ádám háromszoros egyéni magyar bajnok és háromszor (2017, 2019, 2020) választották meg hazánkban az év férfi asztaliteniszezőjének.

Szöllősi Péter edző arról számolt be hírportálunknak, hogy a Jászkun Volán SC játékosai a legkisebb korosztályokban is remekeltek idén. Az U9-es és U10-es korosztály országos bajnokságának tekinthető Nebuló-kupán Zsigmond Simon aranyérmes, Holló Hanna pedig bronzérmes lett. Az egyesületi rangsorban pedig a harmadik helyen zárt a J. Volán.

– Az asztaliteniszben rendkívül fontos, hogy minél fiatalabb korban elkezdjék a gyerekek a sportot, ideális esetben 5-7 éves életkorban – szólaltattuk meg Szöllősi Pétert.

– Éppen ezért indította el a hazai asztalitenisz-szövetség a Pingpong Palánta Programot, melynek keretében óvodások és első osztályosok képzése kezdődött el a közelmúltban. Eddig is jártak hozzánk edzésre hat és hétévesek, de a program elindulásával jelentősen megnőtt a kisiskolások létszáma. 

A szolnoki Kassai úti Általános Iskolával ápolt remek kapcsolatnak köszönhetően már a tanintézményben is tartunk hetente edzéseket. 

– Novembertől pedig jelentős létszámban kerültek át a Palánta programba a gyerekek, akik az időtől fogva már az állandó, hatasztalos, Zrínyi úti asztalitenisz-csarnokban edzhetnek. Mindezt tehetik remek körülmények között, két szakedző és több képzett felnőtt edzőpartner segítségével – mutatott rá a tréner.

– Jelenleg heti két edzést tartunk a csoportnak, januártól azonban, várhatóan, már harmadik tréningnap is bekerül a programba, de mindeközben várjuk további hat- és hétéves gyermekek jelentkezését, akik szívesen kipróbálnák magukat a sportágban. Ebben a korban az elsődleges cél a pingpong megszerettetése játékos feladatok, gyakorlatok segítségével, de mindeközben természetesen alapvető technikai elemeket is tanulnak. Szeretnénk, ha jövőre már versenyen is tudnánk indítani az ügyesebb gyermekeket – vélekedett Szöllősi Péter.

Néhány hónap alatt tapasztalható a fejlődés

A Magyar Asztalitenisz Szövetség, Pingpong Palánták néven, az év elején új utánpótlás-fejlesztési projektet indított el, valamint országos vetélkedőt szervezett a legfiatalabb korosztálynak. A szövetség szakmai- és edzőbizottsága, valamint elnöksége ugyanis elfogadta azt a javaslatot, miszerint a sportág hazai szervezetei, a nemzetközi tendenciáihoz igazodva, valamint az edzéselméleti és a gyermekek mozgás-motorikus, valamint mentális-lelki fejlődésének törvényszerűségeit figyelembe véve vezessék be a legfiatalabb korosztályhoz tartozók felkészítésének és versenyeztetésének összetett programját. 

Ehhez kapcsolódóan írták ki a Pingpong Palánták elnevezésű, a 2021–’22-es idényben induló utánpótlás-fejlesztési pályázatot, amelyben az 5-7 éves kezdő játékosok vehetnek részt. A sikeres pályázókkal a Magyar Asztalitenisz Szövetség együttműködési megállapodást kötött – így tette ezt a szolnoki Jászkun Volán Sport Clubbal is, ahol már javában zajlik az utánpótlás-nevelés. Szintén a legfiatalabbak fejlődését célozta meg a szeptember elejére kiírt Nebuló Kupa, amelyen a hagyományos mérkőzések mellett különböző ügyességi feladatokban mérték össze tudásukat az U9-es és U10-es korosztályba tartozók, ahol a Volán két ifjú nevelése szerzett fényes érmet.
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában